„Brutális kegyetlenséggel” – Hermann Róbert történész 1848/49 kevésbé ismert eseményeiről

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 15., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1848–49-ben nemcsak forradalom és szabadságharc, hanem etnikai polgárháború is zajlott Magyarországon. Történelmi glóbusz a friss Magyar Narancsban.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: 170 év távlatából úgy tűnik, mintha a nemzetiségek közötti vérontás hirtelen szakította volna meg a korábbi békés együttélést. Volt valamilyen előjele ennek korábban?

Hermann Róbert: Nem nagyon volt komoly előjele, nem véletlenül érték az események sokkszerűen a magyar társadalmat 1848-ban. A reformkori statisztikák alapján ugyan a magyarok már érzékelhették, hogy kisebbségben vannak Magyarországon, és ez adott némi fenyegetettségi érzetet, de jellemző a felkészületlenségre, hogy a Magyarországtól ekkor már egyértelműen függetlenedni akaró horvát mozgalmon túl a legveszélyesebbnek a szlovák helyzetet tartották, köszönhetően az 1831-ben Szepes és Sáros vármegyében lezajlott koleralázadásnak és a szlovák értelmiség körében létező cseh és orosz, azaz pán­szláv orientációnak. Az események későbbi brutalitását az 1784-es erdélyi Horea-féle parasztfelkelés vetítette előre, ahol a főleg román etnikumú felkelők kifejezetten „utaztak” a magyar földesurak legyilkolására. De mindkét lázadásnak a nemzetiségi vidékeken inkább volt társadalmi-gazdasági jellege, csak az adott nekik némi etnikai élt, hogy a magyar nemesség gyűlölete egyben „a magyarok” gyűlöletét is jelentette, hiszen számukra a földesúr jelenítette meg a magyarságot. A horvátokkal közvetlenül 1848 előtt már érzékelhető volt a feszültség. A horvát politikában Bécs-barát fordulat ment végbe, amely politika az ekkor már döntően horvátok lakta, ám a történelmi Horvátországhoz nem tartozó Szlavóniával, a Katonai Határőrvidékkel, a Muraközzel és Fiuméval kiegészített Nagy-Horvátország létrehozását szerette volna elérni, amely önálló tartományként illeszkedik a birodalomba.

MN: A magyar nacionalizmus reformkori ébredése mozgósította a nemzetiségeket?

HR: Közkeletű tévedés csak erre vagy a Habsburg-udvar szervezkedéseire visszavezetni a nemzetiségi ellenállást. Erre a korra már nekik is megvolt az önálló nemzeti mozgásuk, céljaik. Ám ezekben komoly törésvonalak voltak a nemzetiségeken belül is. A románok Királyhágón inneni része – amely egyébként számban felül is múlta az erdélyit – egyértelműen támogatta a magyar reformmozgalmat, míg a szűken vett erdélyi román értelmiség fő célja az Erdély és Magyarország közötti unió megakadályozása volt. Önálló fejedelemségben kívántak a „bevett” erdélyi rendi nemzetek közé kerülni, etnikai arányuknak megfelelően lehetőleg vezetőként. A három „román” fejedelemség egyesítése ekkor még olyan ködszerű álom sem nagyon volt, mint manapság a magyarok esetében a „mindent vissza!”.
A szlovák értelmiség evangélikus lelkész vagy tanító volt, ami nem aratott sikert a katolikus többségnél: náluk a vallási fontosabb törésvonal volt, mint az etnikai. Az erdélyi szász városok féltették középkori eredetű önkormányzatiságukat, és ezért nem támogatták az uniót – de Brassó például egyértelműen magyarbarát volt. A szerbeket a Határőrvidéken kezdetben nem is érintette a reform. Viszont az is tény, hogy az 1844-es nyelvtörvény fontos mérföldkő volt minden nemzetiségnél. Ez és a protestáns egyházak tervezett magyar uniója előrevetített számukra elmagyarosító törekvéseket, amire volt is némi hajlandóság a magyar elitben. Például maga Széchenyi is „olvasztó felsőségről” beszélt.

(…)

MN: Májustól viszont már egyértelműen etnikai polgárháború zajlik az országban.

HR: Ez egyértelmű. A szerbek brutális kegyetlenséggel csapnak le a magyar falvakra, olyan, nálunk régen túlhaladott eszközök is megjelennek a félfüggetlen balkáni Szerbiából érkező önkénteseknek is köszönhetően, mint a fejlevágás gyakorlata, nők, gyerekek megölése. A cél itt egyértelműen a más etnikumú lakosság – nemcsak a magyarok, hanem a románok, a németek – elűzése, kiirtása. Az események sokkolták a magyar közvéleményt, a kormány kezdetben szintén irreguláris haderőt vet be, amelyek látva a pusztítást, szintén nem kesztyűs kézzel ütnek vissza; előfordulnak esetek, amikor a foglyokat egybeterelik, és rájuk gyújtják a házat. Erdélyben Puchnernek nincs elég katonája, hogy a magyar szórványvidékeken is átvegye az irányítást, ezért román felkelőket használ, mondhatni, enged szabadon. Ahol alulművelt, felfegyverzett tömegre bízzák magasan polgárosult és náluk sokkal jobb módban élő lakosság felügyeletét, csak idő kérdése az indulatok elszabadulása. Ráadásul mindez kapott még etnikai színezetet is az „elnyomó” magyarok ellen.

Az interjú teljes szövege, amelyben szó esik többek között a polgárháború áldozatairól, a téma kutathatóságáról és érzelemmentes megközelítésének esélyeiről, a friss Magyar Narancsban olvasható.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 15., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8 rworse
    rworse
    2017. március 18., szombat 13:58
    Isten: Nietsche nem veszi figyelembe a Status Quo-t.
    Nietsche: Rick Parfitt halott.
  2. 7 Cyrano
    Cyrano
    2017. március 16., csütörtök 17:03
    Az urak egy dolgot hagynak figyelmen kívül: a status quot.
    Amelynek megváltoztatása nem volt érdeke az akkori nagyhatalmaknak.
    Nem véletlenül mondta Palmerston: "Talán igazuk van, de végezzenek velük gyorsan!"
  3. 6 rworse
    rworse
    2017. március 16., csütörtök 14:17
    Rumata
    "A magyarok a saját nemzeti függetlenségi mozgalmuk tapasztalataiból pontosan tudták, hogy milyen érzés lehet egy nemzetiségnek a farok másik végén lenni."


    De a magyarok a saját nemzeti függetlenségi mozgalmukat is még csak tanulgatták, sokféle irányzattal, amik egymásra ígértek rá vagy alá.

    Arra mondjuk én is kíváncsi lettem volna, mi lett volna, ha Pákozd-Sukoró után Jellasityot üldözve nem áll meg a magyar sereg az osztrák határnál, hanem egyesül a bécsi forradalommal - ezt már sose tudjuk meg.
  4. 5 Rumata
    Rumata
    2017. március 16., csütörtök 11:27
    Szerintem a 7. pont esetében ugyanarról beszélünk.

    A szabadságharcnak csak addig volt esélye, amíg Ferenc József be nem hívta az oroszokat.

    Tehát a szabadságharcot egész pontosan ott buktuk el, amikor elpuskáztuk azt a lehetőséget, hogy megdöntsük az osztrák császárságot, és ilyen módon megakadályozzuk azt, hogy Ferenc József behívja az oroszokat.

    A nemzeti kisebbségek magunk ellen fordításával már önmagában is csaknem kilátástalanná vált a helyzet, mivel ez nemcsak a császárság megdöntését nehezítette, hanem még azután is egy elhúzódó többfrontos háborúra számíthattunk volna a nemzetiségek ellen.

    Érthetetlen, hogy a pákozdi győzelem előnyös tárgyalási pozícióját miért nem használtuk fel arra, hogy legalább a horvátokkal és a szerbekkel kiegyezzünk.
    Ők ugyanis kizárólag csak azért álltak a császár mellé, mert nyíltan megtagadtuk a követeléseik teljesítését.
    Simán a szövetségesünkké tudtuk volna tenni őket a Habsburgok megdöntésében azzal, ha feltétel nélkül támogatjuk a nemzeti függetlenségüket.
    És mivel Horvátország már akkor is csak fél fenékkel volt bent a Magyar Királyságban, igazából nem sokat veszítettünk volna ezzel.
    Tehát nagyon hülyének kellett lennie a magyar uralkodó osztálynak ahhoz, hogy ezt a lehetőséget elszalassza.

    Azzal pedig, hogy a második bécsi felkelés idején nem segítettünk a bécsieknek megdönteni a császár hatalmát és végrehajtani Ausztria polgári átalakulását, a legnagyobb potenciális szövetségeseinket veszítettük el.
    A császárság megdöntése esetén ugyanis nemcsak az osztrák polgárság támogatását nyertük volna meg, hanem az olasz függetlenségi háború is újra fellángolt volna.
    És akkor Ferenc Józsefnek esélye sem lett volna a visszatérésre.

    Tehát nyilvánvaló, hogy a szabadságharc erőviszonyait alapvetően a forradalom első 7 hónapjában elkövetett politikai baklövések tették kilátástalanná.

    - - -

    A magyar uralkodó osztály alatt a magyar főrendeket (a főpapságot, a főnemességet, a főhivatalnokokat és a felső szintű katonai vezetést) értem.

    Tehát azokat, akik a felsőház révén meghatározó szerepet játszottak a törvényhozásban, és akiknek az álláspontja a 48-as szabadságharc alatt a magyar kormány politikáját is alapvetően meghatározta.

    A magyar főrendekre egyrészt a saját feudális előjogaik védelme érdekében tanúsított, akár hazaárulásig menő császárhűség, másrészt pedig a nemzetiségi területekkel kapcsolatos önző és rövidlátó erőpolitika volt a jellemző.

    Szerintem egyértelmű, hogy a magyar főrendek császárhűsége és a realitásokat semmibe vevő nemzetiségi politikája okozta a szabadságharc bukását.

    Kizárólag ők tehetnek arról, hogy a nemzetiségekkel nem tudtunk kiegyezni, és ők tehetnek arról, hogy a magyar hadsereg nem segített a bécsieknek a császárságot megdönteni.

    - - -

    Azt mondod, a magyarok csak abban az időben tanulták a nemzetiségiekkel való viszonyt.

    Szerintem ennek pont az ellenkezője az igaz.

    A magyarok a saját nemzeti függetlenségi mozgalmuk tapasztalataiból pontosan tudták, hogy milyen érzés lehet egy nemzetiségnek a farok másik végén lenni.

    Nagyon hülyének kell nézni a magyar főrendeket ahhoz hogy azt feltételezzük, hogy nem ugrott be nekik rögtön az osztrák-magyar és a magyar-nemzetiségi viszonylat közötti hasonlóság.

    A magyar főrendek nem voltak hülyék.

    Csak igazából nem is akarták a nemzeti függetlenséget.

    Ők pont az erős kezű osztrák császár mellett érezték biztonságban magukat.

    És bár féltek ezt nyíltan kimutatni, de ott szabotálták a szabadságharcot, ahol csak tudták.
  5. 4 rworse
    rworse
    2017. március 15., szerda 19:18
    Kedves Rumata

    Nem annyira a 7. pont a lényeg, inkább az utána következő erősebb állítások, de ha a 7. pontot kérdezed:

    Amikor modellt készít az ember, persze óhatatlanul kényszerül leegyszerűsíteni a bonyolult világot, de a 7. pont már túlzottan leegyszerűsít szerintem. Maga az uralkodó osztály is ugyebár sokkal sokrétűbben viszonyult a helyzethez, annál, ahogy írod, az sem olyan egyszerű, hogy kikből állt össze akkor az uralkodó osztály (úgynevezett nemesség, úgynevezett polgárság...) a gyors átalakulásban lévő (úgynevezett polgárosodás, amelynek élére részben az úgynevezett nemesség állt) társadalomban. Lásd még Rákóczi szabadságharc... A nemzetiségekkel való viszony is bonyolultabb, nagyrészt éppen akkor tanulták a magyarok, hogy viszonyulni kell, miközben magukkal se voltak még tisztában, mint magyarok - lásd a magukat akkortájt magyarnak vallók halmaza is egy nagy genetikai-kulturális katyvasz volt.
    De legfőképpen azzal nem értek egyet, hogy levonod a következtetést, hogy a forradalom és szabadságharcnak a szabadságharc része az említett hibák miatt eleve kudarcra volt ítélve. Az osztrák monarchia ellen nem volt eleve kudarcra ítélve. Száz év fejlődés után volt már akkora potenciálja az országnak, hogy ellensúlyozhassa az osztrák tartományok fejlettségi fölényét és a (csökkenthető) nemzetiségi megosztottságot. Alapvetően az oroszok belépése döntötte el egyértelműen a szabadságharc sorsát - és egy időre a polgári forradalomét is befolyásolta. Az oroszok belépéséig bőven háromesélyes volt a dolog, minden hiba és megosztottság ellenére is.
    (A 7. pont utáni részekkel jobban nem értek egyet, de nem nagyon lesz időm és kedvem fejtegetni - mint mondtam, túlhajtasz és kizárólagossá teszel bizonyos részjelenségeket.)

  6. 3 Rumata
    Rumata
    2017. március 15., szerda 16:57
    Kedves rworse,

    köszönöm az elismerő szavaidat :-)))

    Azt soha nem is reméltem, hogy a hét pont alatti következtetéseimmel egyetértesz.

    De nagyra értékelném, ha kifejtenéd, hogy a 7. pontban mivel nem értettél egyet.

    Szerinted azok után, hogy nem segítettünk a bécsieknek a császárt csírájában elfojtani, és azok után hogy módszeresen magunk ellen vadítottuk az összes nemzeti kisebbséget, még lett volna esélyünk a nemzeti függetlenség kivívására?

    Mire gondolsz?
  7. 2 rworse
    rworse
    2017. március 15., szerda 15:59
    Rumata

    A cikket olvasván rögtön az jutott az eszembe, hogy ajjajjaj, biztos megjelensz, és előadod sajátos történelemszemléleted szerint, hogy mi is történt. Ám furcsa módon (hehe), az első hat pontoddal teljes mértékben egyet tudok érteni, addig nagyon pontos a modell (mert nem a te modelled, hehehe). Az utána következő részekben azonban már túlhajtod a koncepciódat, és túlzottan leegyszerűsítesz, túlsarkítasz. Annál sokkal bonyolultabb volt az ügy.
  8. 1 Rumata
    Rumata
    2017. március 15., szerda 14:22
    Jó cikk, tanulságos észrevételekkel.

    A jó történészekben az a jó, hogy mindig elég konkrét tényt közölnek ahhoz, hogy az ember maga is megláthassa a tények közötti összefüggéseket.

    Hermann Róbert szavai alapján a 48-as események röviden a következőképpen foglalhatók össze:

    1. A 19. század első felében Európa más részéhez hasonlóan nemcsak a magyarág körében, hanem a Magyarország szlovák, román, szerb és horvát nemzeti kisebbségeinek körében is nemzeti mozgalmak indultak.

    2. A magyar politika azonban a nemzeti kisebbségek nemzeti mozgalmairól hallani sem akart, hanem az 1844-es nyelvtörvénnyel a magyarországi nemzeti kisebbségek magyarosítását is a magyar nemzeti mozgalom célkitűzései közé emelte.

    3. Az 1848-as forradalom kitörése előtt nemcsak a nemzetiségi önállósodási törekvések, hanem más hasonlóan fontos kérdés (pl. a jobbágyfelszabadítás sürgető szükségessége) is erős társadalmi feszültségeket okozott.

    4. A 48-as forradalom kitörése után a nemzeti kisebbségeink több sikertelen kísérletet is tettek az újonnan alakult kormánnyal való megegyezésre, de ezekre a magyar kormány érdemi tárgyalások helyett elutasítással és a javaslattevők üldözésével válaszolt. És tette ezt annak ellenére, hogy a nemzeti kisebbségek többsége nem teljes elszakadást, hanem csupán ésszerű mértékű autonómiát kért a magyarságtól (lásd például a szlovákok 24 pontját, ami egy magyar vezetésű föderációt javasolt).

    5. Mivel a magyar kormány a nemzetiségi követelésekkel kapcsolatban minden tárgyalás elől elzárkózott, ezért a magyarok és az osztrákok közötti fegyveres harcok kitörésekor a nemzeti kisebbségek érdekei azt diktálták, hogy a magyarokkal szemben az osztrákok mellé álljanak.

    6. A nemzeti kisebbségeinket az is megerősítette az ellenünk fordulásban, hogy az osztrákok sokkal felvilágosultabban bántak az általuk uralt nemzeti kisebbségekkel mint a magyarok.

    7. Mivel a magyar uralkodó osztály sem a császár megdöntésére felkelő bécsi forradalommal, sem pedig a saját nemzeti kisebbségeivel nem volt hajlandó összefogni, ezért a magyarok függetlenségi harca kezdettől fogva kudarcra volt ítélve.

    - - -

    Nyilvánvaló tehát, hogy a 48-as szabadságharc összes eseménye már évekkel korábban előre látható volt, és a szabadságharc kizárólag csak az osztrák császár megdöntését szabotáló és a nemzeti kisebbségekkel való megegyezést mereven elutasító magyar uralkodó osztály ellenérdekeltsége miatt bukott meg.

    A magyar uralkodó osztály, amely a reformkorszak végéig a magyar nemzeti mozgalom fő támogatója volt, 1844-től kezdve egyértelműen szembekerült a magyar nemzeti érdekkel, ami már 1848-ban is a feudális rend megszüntetése és a polgári demokrácia bevezetése volt.

    Március 15-e legnagyobb jelentősége pont az volt, hogy nagyon korán felismerte és deklarálta a magyarországi polgári átalakulás szükségességét.

    Kár, hogy a magyar politikai jobboldal elmúlt 170 évbeli retrográd törekvései miatt az 1848. március 15-én meghirdetett polgári átalakulás mindmáig nem történhetett meg teljesen.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs