Kiállítás

Hüllőkről csak jót

Tudomány

A dinoszauruszokról korábban azt hittük, hogy messzire kerülték a Kárpát-medencét - pláne, hogy fénykorukban az még nem is létezett. Ettől függetlenül nálunk sem reménytelen kutakodni utánuk - legalábbis erről tanúskodik a Magyar Természettudományi Múzeum új kiállítása.

Megdöbbentően hosszú, ráadásul ritka eseménydús periódus volt Földünk geológiai értelemben vett középkora. A bolygónk képét máig hatóan megszabó tektonikus, geológiai változások, hegységképződések mellett növény- és állatfajok tömkelege alakult ki. Utódaik jelentős részben még közöttünk élnek, de ha egyikük-másikuk el is tűnt - erre azért néhány nagyobb kihalási esemény is alkalmat nyújtott -, legalábbis a rokonaik itt kísértenek. Csupán azt kell észben tartanunk, hogy a mai Kárpát-medencét alkotó kőzetdarabok (úgynevezett terrének) akkoriban nemcsak mostani földrajzi pozíciójuktól, de egymástól is meglehetős távolságra tanyáztak.

 

A betyár mindenit

A közelmúlt magyar őslénytani felfedezései (bővebben: Ajkaceratops - Kidőlt a szekrényből, Magyar Narancs, 2010. június 10.) nyomán lett nyilvánvalóvá: boríthatta bár akkoriban Európa jó részét a Tethys nevű ősóceán s annak megannyi öble, zárványa és nyúlványa, az őshüllők igenis jól érezték magukat a szigeteken, például az ős-Bakonyban - éppen Iharkúton, egy elhagyott bauxitbányában sikerült feltárni napjaink legjelentősebb hazai őslénytani leleteit.

 

 

Kavicsfogú álteknős: egy kivételes koponya


Kavicsfogú álteknős: egy kivételes koponya

Fotó: Sióréti Gábor

 

A Magyar Természettudományi Múzeum legfrissebb, szokás szerint magas színvonalú, interaktív, több generációnak is élményt nyújtó kiállítása sem véletlenül épül Ősi Attila és Torma András közelmúltbéli felfedezései köré. A látogatók az Eltűnt világok kellős közepén kóstolhatnak bele a paleontológusok mindennapjaiba - ahogy a tárlat szórakoztató-pedagógiai vonulatában is fontos szerep jut az őslénykutatók munkájával való beható ismerkedésnek.

Mindenekelőtt azonban a tér tagolását kellett elvégezniük a kiállítás aktorainak (főrendező: Bajzáth Judit), akik magától értetődően a földtörténeti szakaszolást választották. A látogató előbb egy interaktív ablakkal szembesül, ahol egy kerék mozgatásával szépen visszaforgatható az idő, és látni lehet történetünk nulla óráját: a triász kor elején még egyetlen összefüggő kontinens, Pangea uralja a Földet, amelyet a mélyen belé nyúló (és magában is két ágra tagolódó) Tethys választ kétfelé: az északi Laurasiára és az északi Gondwanára. Eme őskontinens szétdarabolódása jelenti a kontextust, melynek keretében lezajlik a potom 186 millió évet átfogó sztori. Utána - ki ne tudná! -, érkezik egy jó tíz kilométer átmérőjű aszteroida, s nyomában, a tömeges fajpusztulás mellett, ott marad a Chicxulub kráter a Yucatán-félsziget mellett, jórészt a tengerfenéken. Véget ér eme boldog, őshüllőkben bővelkedő aranykor a mi lassan felgyűrődő hegyek által körülölelt medencénkben is, s csak nagy-nagy sokára (most mondjuk: napjainkban?) köszönt be ismét egy szebb és boldogabb kor. De hogy ne szaladjunk ennyire előre, a triász korban (úgy 251-200 millió évvel ezelőtt) hazánk darabjai (az Alcapa és a Tisza-Dácia lemeztömbök) valahol a Ráktérítő és az Egyenlítő között tartózkodnak. A felszínt nagyrészt a Tethys borítja, melynek vizében a kiállított leletek tanúsága szerint is hemzsegnek az ammoniteszfélék, a néha óriásira is megnövő mészvázas lábasfejűek (ők utóbb, merő szolidaritásból, szintén a tömeges kihalást választják őshüllő kortársaik oldalán). Még szerencse, hogy időről időre jelentős tengeri üledéktömegek bukkannak a felszínre - mi is lenne velünk a Bakony, a Bükk, az Aggteleki-karszt vagy a Budai-hegység (például a korabeli eredetű Remete-hegy) nélkül. Vagy említhetnénk a veszprémi Jeruzsálem-hegyet, ahonnan a kavicsfogú álteknős maradványi kerültek elő még az előző századfordulón, Laczkó Dezső piarista tanár ásatásai nyomán - a kiállításon elegánsan felfüggesztett makettje figyel.

 

A 200-145 millió évvel ezelőtti jura kor sem volt eseményekben szegény: a két egymástól is igen távoli, s mostani helye felé éppen csak úton lévő terrén egyaránt a mainál jóval melegebb, minimum szubtrópusi klímát élvezett, ráadásul a mai Mecsek egy jelentős részén kiterjedt deltatorkolat húzódott, tavakkal, holtágakkal, vadul burjánzó szubtrópusi láperdővel.

Egyrészt ebből jött létre évmilliók során a mecseki feketeszén, másrészt itt találták meg 45 éve a nevezetes Komlosaurus carbonis lábnyomát (csontját viszont azóta se). A kistermetű ragadozót most sikerrel rekonstruálta az efféle munkákban már járatos Szobor Csoport Kft.: a harcias fejű, tarajos, habituálisan húsevő theropoda (rettenetes lábú) úgy fest, mint aki éppen betérni készül a bányásznapi hűségjutalom-osztás után különösen vidám kökönyösi Csizmamosóba.

 

Iharkút Park

A kréta (145-65 millió éve) már a földtörténeti kor fináléja, s pont ebből az időszakból származnak az iharkúti leletek is: a felső kréta korból, úgy 85 millió évvel ezelőttről származó kőzetrétegből eddig már vagy harminc gerinces maradványa került elő. A kiállításon is látható a Hungarosaurus tormai egy profi makettje, miként a gyanú szerint rokonaihoz hasonlóan szintén tollakkal borított, nagyjából pulykakakas méretű Pneumatoraptor élethű mása is - utóbbi a mongóliai tollas raptorfélék közeli rokona lehet. A tavalyi megtalálásával nagy tudományos szenzációt okozó Ajkaceratops jószerével csak a fejét adta a tárlatba, a szorosan véve nem dinó, azaz nem a dinoszauruszok öregrendjébe tartozó Bakonydraco galaczi (az ő rokonai az őslényes filmekben riogató Pterodactylusok) azonban rekonstruált formájában is riasztó: hideg hüllőtekintettel szuggerálja az ifjú látogatókat, akik amúgy is nagy élvezettel merülnek bele a dinóöltöztetés interaktív örömeibe.

(Magyar Természettudományi Múzeum, kedd kivételével naponta 10.00-17.00)

Figyelmébe ajánljuk