"Két lábra állsz!" (Gördülö Tánccsoport)

szerző
Tyápay Kati
publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly alakultak, és ahol eddig felléptek, hatalmas volt a siker. Mégis sokkal inkább baráti társaságnak tartják magukat, mint "művészegyüttesnek", bár ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnának teljes erőbedobással, ne készülnének lelkiismeretesen előadásaikra. Sokfelé megfordultak, sok helyre hívják őket. Igaz, kizárólag mozgássérülteknek szánt rendezvényekre.

Tavaly alakultak, és ahol eddig felléptek, hatalmas volt a siker. Mégis sokkal inkább baráti társaságnak tartják magukat, mint "művészegyüttesnek", bár ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnának teljes erőbedobással, ne készülnének lelkiismeretesen előadásaikra. Sokfelé megfordultak, sok helyre hívják őket. Igaz, kizárólag mozgássérülteknek szánt rendezvényekre.

Gördülő Tánccsoport

"Gördülő Tánccsoport Body Art Egyesület - tulajdonképpen ez a teljes nevünk, így kellene leírnod", mondja Kató László, a csoport vezetője. A többiek kerekes székben ülve várják, hogy megszólaljon a zene és elkezdődjön a próba a mozgássérültek Marczibányi téri intézetének tornatermében.

Tavaly nyáron láttam egy fellépésüket, zavarba hoztak. Nem csupán behajtották magukat a színre, nem pusztán begurultak: jöttek, mintha valami furcsa kis hadsereg támadna. Két sorba rendeződtek, felhangzott egy Strauss-valcer: úristen, keringőzni fognak, és tényleg. Forogtak, csak forogtak, gyakorlott mozdulatokkal tették a dolgukat, de közelről látni lehetett a kereket hajtó erőlködést, a nekifeszülést, hogy véletlenül se essenek ki a ritmusból. Pedig mindenki megbocsátotta volna. Aztán egy Yello-szám következett, gyors és vidám, erre már mosolyogtak is,

kezük a magasban

A többségében szintén fogyatékosokból álló közönség is átvette a ritmust, és mindenki megpróbálta a maga módján élvezni a produkciót. Úgy tűnt, boldogok.

"Egyáltalán nem fárasztó kocsival táncolni, a kezünk úgyis olyan erős. Erősebb, mintha egészségesek lennénk", mondja Sárai Rita, a csoport koreográfusa. Pedig a Gördülő Tánccsoport csak egyszer próbál havonta az intézetben. Azért csak egyszer, mert négy vidéki van a csoportban, akiknek bonyolult feljutni a fővárosba. A fellépéseikért nem kérnek pénzt, annak viszont nagyon örülnek, ha a szervezők legalább az útiköltséget kifizetik. Munkája ugyanis mindössze két embernek van közülük.

A csoportvezető Kató László szakmája például vasútépítő üzemmérnök. Huszonkét éves volt, amikor gerincdaganattal műtötték. Megbénult. Nemrég egy multinacionális cégnél pályázott állást, már mindent megbeszéltek, a két kiválasztott között volt, amikor az egyik vezető ismeretlenül felhívta: bocs, de nem. "Lehet persze, hogy mindez véletlen", mondja szenvtelenül, aztán inkább hagyja az egészet, és a "nagy álomról" beszél. "Tavaly Görögországban jártunk, egy kerekes székes bajnokságon, és ott láttuk, hogy a tolókocsisok és egészségesek együtt léptek a színpadra, és mindannyian profik voltak. Valami ilyesmit szeretnénk mi is, de sajnos nagyon drága a betanítás, és a pénzünkből csupán három-négy tanórát tudnánk kifizetni. De nem adjuk fel."

A Gördülő Tánccsoport elsősorban mégis annak köszönheti létrejöttét, hogy sikerült megnyerniük az ügynek Sárai Ritát, a koreográfust, aki a balesete előtt aerobikoktató volt. Rita 1997-ben esett le a padlásról, unokatestvére, aki szintén tagja a csoportnak, egy vonatbaleset miatt lett tolókocsira ítélve. A révészek - így nevezik azokat, akik a "frissen bénultakat" megpróbálják átvezetni a másik világba - majd két évig győzködték: harminckét évesen korai lenne elásni magát. Módszere a következő: "Átlag egy óra alatt képzelem el fejben a koreográfiát, aztán rajzokat készítek. Előfordul néha, hogy még mindig két lábbal gondolkodom,

több elemet képzelek el,

mint ami belefér, ilyenkor menet közben alakítunk a képen."

Valaki bekapcsolja a magnót, indul a zene. A csoport tíz tagja belelendül. Pontos alakzatba rendeződnek, egymástól egyenlő távolságban hajtják kocsijukat a tornaterem linóleumpadlóján. Ez a bevonulás. Aztán felsorakoznak, és kezdődik a tánc - lábuk helyett a kezükkel.

"A kánkán a kedvencem", mondja egyikük. "Lábunk helyett a karunkat emeljük, megtesszük, amit megtehetünk. Különben nem kell ezt annyira komolyan venni, paródia az egész, nevetünk magunkon. Ez amolyan közönségtapsoltató szám, élvezik azok is, akik úgy gondolják: nem tudunk szeretkezni, autót vezetni, sportolni."

Előkerülnek a kosztümök, ami annyit tesz, hogy mindenki ölébe kap egy fekete-piros anyagot. Ez a szoknya, amit lengetni kell. "Két lábra állsz!" - szól az utasítás, és az első kerekek felemelkednek. Sasszé, mosoly, pörgés körbe-körbe, majd váltás: második sor előre. Tekerés, fordulás, még egyszer, még egyszer, egész délután.

Tyápay Kati

szerző
Tyápay Kati
publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...