Külföldi rabok, magyar börtönök

szerző
Szilágyi Szilvia
publikálva
1997/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A külföldi rabok hirtelen növekvő aránya az európai börtönökben társadalmi, politikai csatározásokra ad okot. Könnyen születnek általánosítások, amelyek erősítik az idegengyűlöletet, annak ellenére, hogy a megbélyegzettek nincsenek éppen kivételezett helyzetben a fogva tartás ideje alatt sem. Hogy ez miképpen néz ki nálunk, arról kérdeztük Huszár László börtönkutató szociológust, a Büntetés-végrehajtási Országos Parancsnokság Módszertani Igazgatóságának kutatásszervezési osztályvezetőjét egy ezekre a problémákra koncentráló kutatásuk kapcsán.

A külföldi rabok hirtelen növekvő aránya az európai börtönökben társadalmi, politikai csatározásokra ad okot. Könnyen születnek általánosítások, amelyek erősítik az idegengyűlöletet, annak ellenére, hogy a megbélyegzettek nincsenek éppen kivételezett helyzetben a fogva tartás ideje alatt sem. Hogy ez miképpen néz ki nálunk, arról kérdeztük Huszár László börtönkutató szociológust, a Büntetés-végrehajtási Országos Parancsnokság Módszertani Igazgatóságának kutatásszervezési osztályvezetőjét egy ezekre a problémákra koncentráló kutatásuk kapcsán.

Magyar Narancs: Jelenleg hányan vannak a nem magyar állampolgárságú fogva tartottak?

Huszár László: Két csoport létezik. Az egyik az idegenrendészeti őrizetesek, akiknek alapvetően nincs joguk Magyarországon tartózkodni, és a kitoloncolásukig őrizetben vannak; ez tehát egy adminisztratív intézkedés, nem büntetés. A mostani kutatásunk őket nem érintette. A másik csoport azokból áll, akik valamilyen bűnt elkövettek Magyarországon és ítéletre várnak, illetve akiket a magyar bíróság már elítélt, és itt töltik a büntetésüket. Ez utóbbiak közül kerültek ki a kutatási alanyaink, mert nagyrészt mi tartjuk fogva őket a Budapesti Fegyház és Börtönben, ismertebb nevén a Gyűjtőben. 1993-ban még alig több mint háromszázan voltak, a tavaly év végi nyilvántartás szerint viszont már 582 külföldi fogva tartott van, ebből 337 előzetes.

MN: Nagyjából milyen nemzetiségekből kerülnek ki a nem magyar elítéltek, és milyen típusú bűncselekmények miatt ülnek leginkább?

HL: Jellemzően a környező országokból, Jugoszláviából, Romániából és a szovjet utódállamokból. Õk teszik ki a fogva tartottak nyolcvan százalékát. Szerepel még Bulgária, Törökország, onnan viszonylag többen valók, és harmadik világbeliek szórványban, ezenkívül nagyon kevés nyugat-európai. Ki kell emelnünk a kábítószerrel való visszaélést. Az emiatt lebukottak körülbelül fele külföldi, noha az egész börtönnépesség csupán öt százalékát teszik ki. Ez az aránytalanság egyébként más országokban is jellemző.

MN: Milyen hosszú idő nálunk az előzetesben eltöltött rekord?

HL: A rekord két év körül van, de az sokszor előfordul, hogy egy évnél hosszabb. De a magyar ügyeknél sincs ez másképp. Itt általában az lassítja a büntetési folyamatot, hogy sok tanút nehéz beidézni a tárgyalásra, vagy még valaki lebukik ugyanabból a társaságból, újabb vallomás születik, és ez el tudja húzni az ítéletet. A véghetetlen előzetes letartóztatás a legtöbb börtönrendszerben - nálunk is - az egyik legnagyobb probléma, hiszen az is kérdéses, hogy minden esetben szükséges-e elrendelni.

MN: Van-e jellemző szerepük a külföldieknek a belső börtönhierarchiában? Milyen súlyosak a kommunikációs problémák?

HL: Ez alapvetően függ attól, hogy milyen a saját otthoni társadalmuk, az egymás közti börtönbeli viszonyaik, meg hogy együtt vannak-e egy körleten, vagy szét vannak-e szórva a börtönön belül. A Budapesti Fegyház és Börtönben néhány évvel ezelőttig egy külön körleten voltak, ami a felügyelőknek és a nevelőknek volt jó annyiban, hogy volt idejük és közegük kialakítani valamiféle kommunikációs rendet. Ezenkívül a rabok számára bizonyos feltételeket jobban lehetett biztosítani. Akkoriban a külföldi körlet azért a legjobbak közé tartozott. A légkör is egy kicsit szabadabb volt. Amikor többen lettek, akkor kezdték szétszórni őket a magyarok közé, és ezzel azonnal meg is szűnt a különleges státusuk. Az a legmeglepőbb, hogy a felmérések szerint váratlanul kicsik a kommunikációs zavaraik. Tekintve, hogy a fogva tartottak többsége a környező országokból jön, nagyon jelentős részük beszél magyarul. Vagy azért, mert magyarlakta területről jött, vagy azért, mert sokáig élt itt a bekerülése előtt. A vizsgálatunk szerint többségüknek nincs kevesebb kapcsolata a külvilággal, mint a magyar raboknak. Sőt a hierarchiában való helyük sem különbözik markánsan a magyar fogva tartottakétól. A státusukat az befolyásolhatja még, hogy tudnak-e dolgozni. Ezt tekintve sajnos rosszabb helyzetben vannak, amit viszont ellensúlyoz, hogy a kinti családi és ismerősi hátterük jobb, mint a magyaroké. Ha nem is nagyhalak, azért vannak olyan "alsóközép halak", akik kint bizniszeltek, és ennek köszönhetően jók a kapcsolataik, látogatják őket, csomagot kapnak. Legtöbbjüknek az anyaországbeli családi helyzete is jobb az átlagosnál, ami a kontrollként használt más vizsgálatok alapján nem volt elmondható a magyarokról. A legtöbben mégis azt válaszolták, hogy otthon szívesebben töltenék a büntetésüket, meg hogy a börtöneik jobbak, mint nálunk. Vannak környező országok, ahol köztudottan botrányosan rosszak a körülmények, de még az onnan valók is azt mondják, hogy a magyar viszonyok rosszabbak. Valószínűleg egyedül az otthonlét érdekli őket, amúgy érthető módon.

Ha valami, akkor a külföldi körlet igazi multikulti, igaz, a csüggesztőbb fajtából: mégiscsak börtön. Arra mégis büszkék vagyunk, hogy ezt a sokszínű kultúrát, különösen a vallásszabadság tekintetében nagyon támogatjuk. Nem dobunk ki egyetlen bebocsátásra váró karitatív szervezetet sem, sőt helyiséget alakítottunk ki, ahol ökumenikus alapon mindenki tarthat lelkigyakorlatot. Annyi korlátozás van, hogy a zárkában tartható kegytárgy nem lehet a biztonságra veszélyes és ésszerűtlen méretű. Az étkezési időpontjaik is átprogramozhatók, mondjuk ramadánkor napnyugtára, de böjtölhetnek is, az összes betegségre, vallásra van étrend, diéta. A vallási és lelkiismereti szabadság biztosítása talán elsőként került az érdeklődés középpontjába a rendszerváltás környékén, így ennek már hagyományai vannak nálunk is. Megjegyzem azért, hogy e jog biztosítása jár a legkisebb költségekkel.

MN: Vizsgálta-e a kutatás a börtönnyelvi kultúrát?

HL: Sajnos sokkal kevésbé artikulált az itteni börtönszleng, persze az egész börtöntársadalmunk is, mint azt vártuk. Akik ezt külföldön igazán izgalmasan kutatták, azok a negyvenes-hatvanas évek amerikai börtöneit vizsgálva jutottak meglepően újszerű eredményekre. Akkoriban ott úgy tekintették a kutatók a börtönt, mint egy cizellált, jól strukturált kis minitársadalmat, ami úgy működik, mint a kinti, csak fordítva épül fel. Úgy vizsgálták, mint távoli egzotikus szigeteket. Lelkesen nekiugrottam a rendszerünknek ezekkel az elvárásokkal, mert azt hittem, tudom, hol kell keresni a finom kis társas struktúrákat, amik megkülönböztető szerepeket, címkéket alakítanak ki, de kiderült, hogy ez itt nagyon elmosódott. A közismert köcsög, csicska, bika kategórián kívül nem volt igazán működőképes a modell. Van alá- és fölérendeltség, de a külföldieknél még ez a klasszikus szerep sincs meg. A különféle nemzetiségeknek ezzel kapcsolatban valószínűleg sajátos helyi szokásaik vannak, és ezekről még nem rendelkezünk információkkal.

Szilágyi Szilvia

szerző
Szilágyi Szilvia
publikálva
1997/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...