Legyünk büszkék: egy magyar gimnazista harmadik lett a nemzetközi vitaversenyen

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 29.

Tudomány

Van, aki még tud vitázni.

Dömötör-Nagy Dóra, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója lett a Vitázik a világ ifjúsága XI. nemzetközi döntőjének harmadik helyezettje Tallinnban. Budai Franciska, a budapesti Osztrák Iskola diákja pedig a nemzetközi vitavetélkedő elődöntőjébe jutott be – közölte a Goethe Intézet pénteken az MTI-vel.

Dömötör-Nagy Dóra

Dömötör-Nagy Dóra

Fotó: Facebook/Jugend Debattiert International

A vitakérdés egyébként az volt, hogy legyen-e átfogó állami szabályozás az internetre vonatkozóan. Dömötör-Nagy Dóra a pró oldalon érvelt, ahol a negyedik helyezett cseh Terezie Hovorková támogatta őt, a kontra oldalon az első helyezést elért ukrán Jana Bits és a másodikként végzett lett Natalija Sreibere vitázott. A négy fiatal 24 percen át érvelt az internet szabályozása mellett és ellen.

A nemzetközi döntő az egész vetélkedőév csúcspontja: Csehországból, Észtországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Oroszországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Ukrajnából összesen 20 fiatalt látott vendégül az észt főváros, Tallinn, ahol politikai és szociális témákról is vitáztak a résztvevők. A közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány (EVZ), a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje. A XI. nemzetközi döntő fővédnöke Eiki Nestor, az észt parlament elnöke volt.

Figyelmébe ajánljuk