Miért ugrál ma nyúl a Google-on? – Programozzunk, gyerekek!

  • narancs.hu
  • 2017. december 4.

Tudomány

Répa, retek, C++.

Amikor reggel keresni akartunk valamit a Google-on, belefutottunk egy kajla nyúlba meg a répáiba. A keresőoldalon fel-felbukkanó játékok és animációk persze már meg sem lepnek minket, de így a tél és a rénszarvasok időszakában összefutni a nyuszival mindenképp indoklást igénylő. A mai projekt apropóját a hvg.hu fedte fel. A Google ezzel a kis játékkal azt ünnepli, hogy 50 évesek a gyerekeknek szóló programozási nyelvek. A jópofa kis alkalmazás emellett a programozáshoz szükséges gondolkodást fejleszti.

Az oktatójáték lényege persze nem a nyúl meg a répa, hanem az, hogy az egymás után építhető lépésekből hogyan áll össze az út – ezzel pedig észrevétlenül lehet elsajátítani a programozási nyelvek használatához kellő szemléletet. Ez a lényeg, és ezért fontosak a gyerekeknek szánt programozási készségeket oktató, fejlesztő játékok.

A Google oktatójátékának fejlesztésében a Google Doodle és a Google Blockly csoportja mellett az MIT Scratch kutatói is részt vettek. (Utóbbi szintén a gyerekeknek fejlesztett interaktív programozási nyelvet oktató program.)

A kódolási szemlélet elsajátítása pedig nemcsak azoknak fontos, akik majd ténylegesen programozással szeretnének foglalkozni – a digitális olvasás tudása mellett ugyanis a digitális írástudás is egyre fontosabb lesz.

Figyelmébe ajánljuk