Rakétamodellezés: Tűzijáték

  • - bodoky -
  • 1998. augusztus 20.

Tudomány

Ma Magyarországon legfeljebb a tűzijátékhoz használnak rakétákat - a rendszerváltás előtt a jégeső ellen is szovjet gyártmányú rakétákkal védekeztünk, ezt azóta korszerűbb, ám kevésbé látványos technológiára cserélte le a meteorológiai szolgálat. Amerikában viszont reneszánszát éli a rakétamodellezés, nem kis mértékben annak a kétszázezer dolláros díjnak köszönhetően, amelyet az első olyan amatőr pirotechnikus kap majd meg, akinek sikerül egy két kilogramm súlyú műholdacskát kétszáz kilométer magasságban pályára állítania.
Ma Magyarországon legfeljebb a tűzijátékhoz használnak rakétákat - a rendszerváltás előtt a jégeső ellen is szovjet gyártmányú rakétákkal védekeztünk, ezt azóta korszerűbb, ám kevésbé látványos technológiára cserélte le a meteorológiai szolgálat. Amerikában viszont reneszánszát éli a rakétamodellezés, nem kis mértékben annak a kétszázezer dolláros díjnak köszönhetően, amelyet az első olyan amatőr pirotechnikus kap majd meg, akinek sikerül egy két kilogramm súlyú műholdacskát kétszáz kilométer magasságban pályára állítania.

A Foundation for the International Nongovermental Development of Space (FINDS) nevezetű, az űrkutatás állami monopóliuma ellen fellépő washingtoni alapítvány által idén tavasszal kitűzött díj egyfajta civil űrversenyt indukált a nagy hagyományokkal büszkélkedő amerikai rakétamodellező klubok között. Az amatőrök részben az "igazi" űrkutatás során kifejlesztett csúcstechnológiának - ultrakönnyű műanyagoknak, miniatűr rakétamotoroknak, szilárd és folyékony üzemanyagoknak - köszönhetően ma már olyan professzionális eszközökkel dolgoznak, amelyek segítségével korábban elképzelhetetlen teljesítményű szerkezeteket építhetnek. Elemzők szerint már csak évek, esetleg hónapok kérdése, hogy

az első amatőr rakéta

a Föld körüli pályához elegendő magasságba jusson: a jelenlegi, 36 km-es rekordot a Korey Kline által épített Hyperion-I tartja, amely tavaly januárban negyvennyolc kilogramm üzemanyagot égetett el mintegy 15 másodperc alatt, és a hangsebesség háromszorosára gyorsult. Egy másik csúcskísérlet során Ky Michaelson, egy volt kaszkadőr - aki többek között rakétameghajtású motorkerékpáron végzett kunsztokkal szerzett vagyonát költi hobbijára - kétfázisú, 136 kilogramm súlyú szerkezetet lőtt ki, amely azonban a második fázis meghibásodása miatt nem érte el a tervezett 192 kilométeres magasságot. Összehasonlításképpen nem árt, ha tudjuk, hogy a repülőgépek 12, a meteorológiai léggömbök 30 kilométeres magasságba juthatnak fel, a földközeli műholdak, űrállomások és az űrrepülőgép orbitális pályája 140-180 kilométer magasan található.

A rakétabütykölés

nem veszélytelen dolog, még az ilyesmire specializálódott mamutvállalatok is gyakran csődöt mondanak - éppen két hete, hogy a kilövés után 42 másodperccel felrobbant egy a Lockheed Martin által gyártott, sorozatgyártásban amúgy már bevált Titan-4A rakéta Cape Canaveral felett. A 300 millió dolláros szerkezet egy egymilliárd dolláros, az ázsiai térség kommunikációs vonalainak lehallgatására tervezett kémműholdat állított volna pályára (lásd még Fülelős vezetés, MaNcs, 1998. augusztus 6.), a katasztrófa összköltsége az amerikai űrprogram eddigi legnagyobb veszteségének bizonyult. Míg a műholdbizniszben az effajta malőr kivételnek számít, az amatőröknél ez inkább szabály - az interneten fellelhető számos, fotókkal illusztrált kilövési beszámolóban általában részletesen elemezgetik, miért nem érte el a rakéta a tervezett magasságot. A jobbik eset az, ha például túl gyorsan ég el az üzemanyag, vagy nem indul be a második fázis - ekkor legfeljebb a tervezettnél alacsonyabbra jut fel a rakéta. Cápának viszont azt nevezik, ha a vezetőszárnyak hibás beállítása, az erős szél vagy más probléma miatt a rakéta nem függőleges, hanem vízszintes irányban hagyja el a kilövőpadot, és a felszín közelében gyorsul - akár a hangsebesség két-háromszorosáig.

Ez a hobbi

mégsem követel annyi áldozatot,

mint mondjuk az ejtőernyőzés vagy a búvárkodás, ugyanis éppen a robbanóanyagok felhasználása miatt potenciálisan veszélyes méretű rakétát csak a szigorú belső szabályokkal és hozzáértő szakemberekkel rendelkező rakétaklubok kötelékében építhet a ráérős amerikai. A Reaction Research Society (http://www.rrs.org) tanfolyamokat is szervez, a vizsga egy saját készítésű rakéta kilövése a klub tesztpályáján a kaliforniai Mojave sivatagban. A különféle kategóriákban elért rekordok nyilvántartásával is foglalkozó Tripoli Rocketry Association (http://www.tripoli.org) az USA szinte minden nagyvárosában megtalálható, és időről időre megrendezi a "Nagy és Veszélyes Rakéták" kilövésére szolgáló összejöveteleket. Az amatőr rakétásoknak saját magazinja (High Power Rocketry) és webes hírügynöksége (http://www.rocketryonline.com) is működik, amelyekből kiderül, hogy már több egymással rivalizáló társaság is gőzerővel építi azokat a több száz kilogramm súlyú, tíz-tizenöt méter magas "modelleket", amelyekkel a FINDS által kitűzött díjat szeretnék megkaparintani. A Fuck the NASA-beindulás határa a csillagos ég: különc milliomosok részvételével konzorciumok alakulgatnak a Naprendszerben kószáló kisbolygók nemesfémtartalmának kitermelésétől a Hold-turizmus és a marsi ingatlankereskedelem felvirágoztatásán keresztül az űrbe temetkezés lehetőségének megteremtéséig mindenre, amihez rakéta kell.

- bodoky -

Figyelmébe ajánljuk