Frissen felfedezett és kihalt fajok

Skywalker és az arc nélküli hal

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A távoli vadonokat kutató biológusok tavaly is számos új fajt fedeztek fel. A régiek közül akadnak hiányzók, némelyek pedig feltámadtak haló poraikból.

Bár azt képzelnénk, hogy a bolygónkat monitorozó technológiáknak hála már ismerjük Földünk minden szegletét, a tudósokat azért érik kellemes meglepetések. 2017 többek között a frissen felfedezett fajok éve volt.

Bármily meglepő, tavaly egy új főemlősfaj is bekerült az állatvilág főkönyvébe, miután egy eddig ismeretlen orangutánfélét azonosított egy nemzetközi kutatócsoport. Az eddig sikerrel rejtőző emberszabásúak az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének északi részén, az egykor az emberi fajt is csaknem eltörlő, gigantikus vulkánkitörés helyszíneként szolgáló Toba-tótól délre, a Dél-tapanuli régióban honosak. A tudósok által tapanuli orangutánnak nevezett faj (Pongo tapanuliensis) első példányait még 1997-ben észlelte egy expedíció, de ekkor még nem hitték, hogy elkülönült, önálló fajról van szó. Idén azonban alapos filogenetikai vizsgálatokat végeztek a tapanuli orangutánokból származó DNS-mintákon: 37 példányból gyűjtöttek genetikai anyagot, 33 felnőtt hím példányt vizsgáltak meg morfológiai szempontból, és különösen beható vizsgálatnak vetettek alá egy ember okozta sérülésekben elpusztult (a környékbeliek által agyonvert) hím orangután csontvázát. Az összes vizsgálat azt támasztotta alá, hogy a tapanuli orangután önálló, külön genetikai és morfológiai jellemzőkkel bíró faj, amely mintegy 3 millió éve vált el legközelebbi rokonától, a szumátrai orangutántól.

A tapanuli orangután az első önálló fajként azonosított főemlősféle az 1929-ben leírt bonobó óta. Természetesen nem egy hatalmas létszámú populációról beszélünk; ahogy felfedezték, rögtön fel is került az International Union for Conservation of Nature (IUCN) nevű szervezet szigorúan védett és veszélyeztetett fajokat felsorakoztató vörös listájára.

 

Misztikus gibbonok, kobaltkék tarantula

 

De nem is a tapanuli orangután volt az egyetlen újonnan leírt, definiált majomféle: a múlt év elején egy eddig ismeretlen gibbonfajról adott hírt egy kínai, német, brit, ausztrál és amerikai tagokból álló kutatócsoport. A frissen felfedezett főemlős Kína délkeleti részén, Jünnan tartományban, illetve Kelet-Mianmarban él, tipikusan trópusi monszun klímájú őserdei élőhelyeken húzza meg magát. A faj tudományos neve Hoolock tianxing, kevésbé tudományosan a Skywalker-gibbon elnevezés is megteszi. Közeli rokonai a hulok, illetve a fehérarcú gibbon, melyek élőhelyét egy folyó vágja ketté, vagyis a fajelkülönülés egyik mintapéldájával állunk szemben. Az új hulokféle a Star Wars-mitológia egyik kulcsszereplőjéről kapta közkeletű nevét, ami egyszerre utal arra, hogy a gibbonfélék a fák koronái között (már-már az égben) élnek, s hogy a hagyományos kínai felfogás szerint a gibbonok misztikus, rejtélyes élőlények.

Az új fajok nem kis része természetesen a tengerek eddig kevésbé feltérképezett mélyéről került elő. Az ausztrál kormány tudományos intézete, a Commonwealth Scientific and Industrial Research Organisation (CSIRO) és az egyik helyi természetrajzi múzeum közös expedíciója során például különösen izgalmas felfedezések születtek. Speciális kutatóhajójuk 4000 méter mélységig szondázta a tengerfeneket, aminek eredményeként mintegy 1000 tengeri faj példányait gyűjtötték be, ezek egyharmadáról eddig azt sem tudtuk, hogy léteznek. Az újonnan megismert fajok fele – a sötét mélytengeri életkörülményekhez alkalmazkodva – bizonyos fokú biolumineszcenciára (biológiai hétterű fénykibocsátásra) is képes, ilyen például a frissen felfedezett, ragyogó zöld fényű tengeri csillag.

2017 jó év volt a pókok és békák kutatói számára is. Az egész Földön veszélyeztetettnek számító kétéltűek három új faja a perui Andokból került elő, négy apró, szinte körömnyi méretű békafaj pedig az indiai Nyugati-Ghátok hegység sűrű trópusi esőerdőiben rejtőzött. Az észak-ausztráliai York-fok környékén egy nyolclábúak után kutató expedíció járt sikerrel, hiszen néhány nap leforgása alatt 50 új pókfaj példányai kerültek elő. Kollégáik a guyanai őserdőben leltek új madárpókfajra, egy gyönyörű kobaltkék tarantulára – vagy 30 más fajjal egyetemben.

 

Feltámadók, kipusztulók

2017 sok tekintetben az újrafelfedezés éve is volt, hiszen korábban már kihaltnak vélt fajok támadtak fel – rájuk vonatkozik a Lázár-faj (Lazarus taxon) elnevezés. Még Európában is történnek efféle csodák, melyek sok esetben az élőhelyek tudatos helyreállításának köszönhetők. Angliában, Nottingham környékén például egy már fél évszázada kihaltnak vélt pókfaj, a gyémántpók bukkant fel. De a már említett ausztráliai CSIRO tengeri expedíciójának zsákmányai között is akadt olyan bizarr kinézetű, alienlárvára emlékeztető tengeri lény (az arc nélküli hal), amelynek utolsó példánya 1873-ban került elő, azóta ez a halfaj az eltűntek között volt számon tartva.

Az új fajok feletti örvendezésünket legalábbis beárnyékolja, hogy legalább ilyen ütemben kerülnek végveszélybe és tűnnek el fajok a Föld színéről. Az IUCN közel 100 ezer fajt monitoroz, közülük 25 821 fajt fenyeget a kihalás veszélye, ezen belül 5583 faj populációja kritikusan veszélyeztetett állapotban van. 866 faj már teljesen ki is halt, míg 69 eltűnt a szabad természetből és csupán az állatkerteknek és a speciális állatfarmoknak köszönheti túlélését (így van ezzel számos orrszarvúféle).

Az okok a szokásosak: az élőhelyek eltűnése, oktalan és barbár mezőgazdasági technológiák, orvvadászat, túlhalászat, környezetszennyezés, új körülményként pedig a klímaváltozás, illetve a globalizáció miatt hirtelen elterjedő kártevők aknamunkája. A farontó bogarak inváziója miatt került a listára hat őshonos észak-amerikai kőrisfafaj is. Az utóbbi két évtizedben több tízmillió példány pusztult el belőlük egy Ázsiából óvatlanul behurcolt ízeltlábúnak köszönhetően. Egy kétségbeesett ötlettől vezérelve 2016-ban több millió szintén ázsiai parazita darazsat eresztettek szabadon, afféle biológiai fegyverként, a kártékony, nem kívánt jövevények kiirtására vagy legalábbis az állomány szaporodásának meggátlására.

Az emberi tevékenységnek köszönhető faj­inváziók már korábban is kétségbeejtő helyzetbe sodorták számos térség eredeti élővilágát: ismeretes az oda nem való fajokkal (tevék, vaddisznók, üregi nyulak, rókák stb.) telehordott Ausztrália élővilágának tragédiája. A szigetszerű élőhelyek különösen sérülékenynek számítanak, Új-Zéland eredeti faunáját már a telepesek macskái is alaposan megtizedelték, de Guam szigetének madárpopulációját például a kereskedelmi hajók rakománya közt odakerült és vészesen elszaporodó mérges mangrovesiklók nullázták le. Egy-egy faj eltűnése is tragikus, de ami ennél is tragikusabb, az a teljes vadon élő állatpopuláció megtizedelődése. Egyes becslések szerint az utóbbi 40 évben minden második vadon élő állat eltűnt Földünkről. Az állománycsökkenés a régebben stabil állományúnak hitt fajoknál is tetemes, például a korábban 35 milliósra becsült brit sünpopuláció néhány évtized alatt csökkent 1 millió alá – pedig azt hittük, a sünök legalábbis sikeresen alkalmazkodtak a városi körülményekhez. A kevésbé urbanizálódó fajoknak még rosszabb: az afrikai gepárdok például az ezelőtti életterük mindössze 9 százalékát birtokolják. Az áldásosnak egyáltalán nem nevezhető emberi közreműködésnek köszönhetően egy új globális fajkihalási hullámnak lehetünk tanúi, mely – a borúlátók szerint – nagyságrendjét tekintve máris méltó folytatása a korábbi öt, a Föld élővilágát megrengető tömeges kipusztulási hullámnak.

David Steen ökológus listát készített azokról a fajokról, amelyek 2017-ben tűntek el véglegesen. Jelentése szerint például megtizedelődtek az Ausztráliához tartozó Karácsony-sziget őshonos fajai: eltűnt egy valaha gyakorinak számító denevérfaj és számos gyíkféle is. Nagy szerepe volt ebben az emberi közreműködéssel odakerült kígyók étvágyának. A sors iróniája, hogy a felelős, vagyis a Délkelet-Ázsiában honos, emberre veszélytelen, de a kisebb gerinceseket mohón levadászó mérges farkasfogú kígyó eredeti élőhelyein sokfelé maga is veszélyeztetett fajnak számít.

 

Kivi, a kivétel

Némely fajról csupán a következő évek vagy évtizedek megfigyelései fogják kimondani, hogy véglegesen kihaltak-e vagy teljesen eltűntek eredeti élőhelyeikről. A Jáva szigetén valaha nagy számban cserkésző halászmacska (Prionailurus viverrinus) populációjából például mostanában egyetlen példányt sem sikerült megfigyelni. Dél-Ázsia más vidékein szerencsére még nagyobb számban élnek halászmacskák, és az állatkerti, vadasparki körülmények között élők létszáma is jelentős. Akadnak persze biztatóbb példák is a veszélyeztetett állatvilág megőrzésére. A vadvilág megőrzéséért küzdő IUCN legutóbbi jelentésében éppen Új-Zélandra hivatkozott, ahol az élőhely gondos rehabilitációja révén két őshonos kivifaj állományát sikerült stabilizálni, így a szerencsés madarak populációi a továbbiakban a veszélyeztetett helyett „csupán” sérülékenynek számítanak.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...