Szemét egy év

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2001/1. (01. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lehet, hogy ez is a gazdasági fellendülés jele, de talán még soha annyi polgárosodni vágyó ember nem toporgott kommunális hulladéklerakók tetején, veszélyeshulladék-égetők tövében vagy gumitavak partján, mint ebben az évben. Sokan megszimatolták a prosperáló üzletágban rejlő lehetőségeket; azt, hogy a veszélyes hulladék átvételéért tízmilliókat lehet felvenni, és ha a kötelező ártalmatlanítás helyett eltüntetik valahová, akkor ráadásul az egész pénz megmarad. Ráéreztek: nem félni kell a méregtől, hanem "kezelni", valamint hogy a méreg annál kevésbé öl, minél messzebb van a kezelőjétől. Sok-sok száz millió forintnyi profitért cserébe 2000-ben a veszélyes hulladékok többnyire lakossági lerakókra, csatornákba, erdőre-mezőre kerültek. Több tízezer tonna mérgező szemetet nyelt el ismeretlen helyen a föld/víz az országban: ennek ellenére a 2000. év végére sem akadt olyan magyar politikai párt, amelyik az ostoba szlogenek kitalálásán kívül ténylegesen tenni akart volna a környezetvédelemért.

Narancszöld

Lehet, hogy ez is a gazdasági fellendülés jele, de talán még soha annyi polgárosodni vágyó ember nem toporgott kommunális hulladéklerakók tetején, veszélyeshulladék-égetők tövében vagy gumitavak partján, mint ebben az évben. Sokan megszimatolták a prosperáló üzletágban rejlő lehetőségeket; azt, hogy a veszélyes hulladék átvételéért tízmilliókat lehet felvenni, és ha a kötelező ártalmatlanítás helyett eltüntetik valahová, akkor ráadásul az egész pénz megmarad. Ráéreztek: nem félni kell a méregtől, hanem "kezelni", valamint hogy a méreg annál kevésbé öl, minél messzebb van a kezelőjétől. Sok-sok száz millió forintnyi profitért cserébe 2000-ben a veszélyes hulladékok többnyire lakossági lerakókra, csatornákba, erdőre-mezőre kerültek. Több tízezer tonna mérgező szemetet nyelt el ismeretlen helyen a föld/víz az országban: ennek ellenére a 2000. év végére sem akadt olyan magyar politikai párt, amelyik az ostoba szlogenek kitalálásán kívül ténylegesen tenni akart volna a környezetvédelemért.

A szemetesszakma öntudatra ébredése

azonban kifejezetten új pszichotikus jelenség: 2000-ben az iparszerű környezetmérgezést minden elkövető kikerekedett szemekkel, felháborodva cáfolhatta a széles nyilvánosság előtt, flegmán, zsebre vágott kézzel értékelhette a mérési eredményeket hibának, csúsztatásnak, szakmai hozzá nem értésnek. Ez az év kétségtelenül az övék volt, szinte lubickoltak ebben a közegben.

A győri hulladék-égetőmű például egy tizenháromszoros és egy ötvenötszörös dioxinhatásérték-túllépéssel köszöntötte a 2000. esztendőt és Győr lakosságát. A nemzetközileg is számon tartott, kiemelten veszélyes, súlyosan rákkeltő garéi hulladék hordóit égették engedély nélkül, mivel az égetőmű tulajdonosai nyerték el a garéi hulladék ártalmatlanítására kiírt, milliárdokat hozó tendert. Békésen ropogott a tűz a kazánban, a vezetőség pezsgőt bontott, amikor a környezetvédelmi hatóság véletlenszerűen mért néhányat, és annyira kilengtek a mutatók, hogy a hatóság kénytelen volt bezáratni a létesítményt. Az égetőmű egyik vezetőjének minderről az volt a véleménye, hogy a környezetvédelmi felügyelőség műszerei rosszul vannak kalibrálva, az égető ketyeréi a határérték alatt mértek. A dolog ennyiben maradt.

Az eredetileg tyúk- és libatoll elégetésére tervezett kazán nyáron újult erővel vágott neki a jövőnek. Újraindítása előtt nyilvános próbaégetést rendeztek, három laboratórium mérte egyszerre, ünnepélyes külsőségek között az erősen rákkeltő dioxint. Túri-Kovács Béla, a 2000. év harmadik környezetvédelmi minisztere - akkor még államtitkárként - szakmai arckifejezést öltve járta be a helyszínt, nézegette a veszélyes hulladékokat, morzsolgatta az aktív szenet, és elégedettségének adott hangot.

Máig nem tudni, ki volt a szabotőr, de a gondosan "előkészített" mérések ellenére a műszerek ismét sokszoros dioxintúllépést mutattak. Úgy tűnik, a győri égetőműnek ez a sorsa. Nem is tett azóta senki a végzet ellen, mindenki teszi a dolgát: a környezetvédelmi hatóság figyelmeztet, a lakók tiltakoznak, az üzem környezetszennyez.

Mindeközben tovább folynak a

"tudományos kísérletek" egy lakossági szeméttelepen

Taksonyban. V. Erzsébet és a Biofeld Kft. kis parcellát bérelt egy árokpart közelében, ahol veszélyesnek minősített pernyéből és salakból próbált komposztot készíteni. Terveik között szerepelt, hogy ha sikerül a szervetlenből szerves trágyát (!) csinálni, akkor azt jó pénzért eladják mezőgazdasági szakembereknek, akik búzaföldeken, veteményes kertekben teríthetik szét az ásványi sókban és nyomelemekben gazdag anyagot. Kisebb fennakadást okozott, hogy a kísérleti parcellából időnként nehézfémekben, cinkben, higanyban dús "csurgalékvíz" került az árokba és a csatornahálózatba, de "tudományos kísérleteknek" egy ilyesfajta helyi érdekű mérgezés 2000-ben sem vethetett gátat Magyarországon.

Az erősödő szakmai öntudat és a megértés iránti vágy jeleként értékelhető a dorogi veszélyeshulladék-égetőmű vezetőinek élénk közéleti szereplése. A város környéki talajvíz elszennyezésével és a sokszoros dioxinszennyezéssel rangot szerző üzem vezetősége úgy érezte, eljött az idő, hogy szakmai buzgalmukat közmegbecsülés is övezze. A cél érdekében mindenkit bepereltek, aki nem az általuk javasolt, "az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása" fordulattal jellemezte az égetőmű ténykedését. Pénzt, fáradságot nem kímélve harcoltak a bíróságokon ennek érdekében, váltakozó sikerrel.

Háborítatlanul alkothatott a 2000. esztendőben a szemetesszakma fenegyereke, az Ereco Rt. is. A cég több tízezer tonna, autóbontásból származó veszélyes hulladék eltüntetésével szerzett magának nevet szemeteskörökben: úgy eltüntették az olajtól csöpögő tonnákat, hogy ügyességükön maguk is elcsodálkoztak. 2000-ben szokásuktól eltérően egy legális szeméttelepet álmodtak a Pest melletti Csömörre, tele elektromos érzékelőkkel. A lakók azonban nem értették meg az idők szavát, nem támogatták egy emberként a pazar tervet, pedig a polgármesteri hivatalnál minden előre le volt vajazva.

A szemetesszakma

veszélyes hulladékban

utazó "elitje"

2000-ben is a szemünk láttára gazdagodott abból, hogy aljas indokból, előre megfontolt szándékkal bárhova lerakta a veszélyes hulladékot, ahol nem látták, valamint elég messze volt a saját házától. Évtizedekre vagy véglegesen elszennyezte környezetünket, miközben extraprofitot zsebelt be azáltal, hogy nem teljesítette azt a feladatot, amiért milliókat kapott: azaz a veszélyes hulladék ártalmatlanítását. Sőt: egyre hangosabban tagadnak. Jobb helyeken az efféle emberek előbb-utóbb börtönbe kerülnek, a környezetszennyezés ugyanis ilyen szinten már - tőlünk nyugatabbra mindenképpen - bűncselekménynek minősül. Idehaza egyelőre a szemünkbe nevetnek, és perelnek, ha valaki szóvá teszi ténykedésüket.

Természetesen a magyar törvények szerint is börtönbe lehetne zárni a környezetszennyezőket, de ilyenre még nem akadt példa.

Ennek egyik oka, hogy a környezetvédelmi felügyelő és a környezetszennyző nemegyszer kéz a kézben jár: egyik sem lehet meg a másik nélkül. Mindent tudnak a másikról. Ha nagyon necces a helyzet, mondjuk némi higany és egy kevés kadmium került az ivóvízbe, akkor látványosan kivizsgálják a történteket, és pénzbírságot rónak ki a felelősre.

A környezetvédelmi felügyelőségek szemhunyása, cinkos hallgatása nélkül természetesen nem lehetne évről évre tízezer (!) tonnákra rúgó toxikus hulladékot észrevétlenül szétteríteni az országban. Nem fordulhatna elő, hogy az egyik környezetvédelmi felügyelőség középvezetője teljes mellbedobással lobbizik egy olyan cég érdekeiért, amelyik évek óta nem tud elszámolni sok ezer tonna méreggel. Vagy hogy részletes környezeti hatásvizsgálat nélkül, állandó dioxinszennyezés mellett egyengetik egy veszélyes égetőmű útját, amelyik egy nagyváros ivóvízbázisán akar mindenáron "használni a környezetvédelem ügyének".

De a környezetvédelmi hatóság emberei is csak egyszerű hivatalnokok, és mint ilyenek, mindig azt nézik, mit csinálnak

a felettesek

És mit láttak 2000-ben? Látták például Pepó Pál minisztert, amint két év után tízmilliós konferenciabuszán szélsebesen távozik a Környezetvédelmi Minisztériumból. Mögötte megalázott szakemberek hada, sok száz milliós rendezetlen pénzügyek - és a döbbenet csendje. Vajon megmondja egyszer valaki, miféle kormányzati szándék következtében randalírozhatott ez a tehetségtelen fráter két éven keresztül háborítatlanul, honnan vette a bátorságot emberek megalázásához? És mindezt simán megússza-e? Pepó Pál tehát - a millenniumi magyar polgárok egyike - nem önmagában érdekes.

Művét és szellemét barátai és harcostársai egy darabig még tovább ápolták a Környezetgazdálkodási Intézet könyvtárhelyiségében, ahol - jelenlegi tudásunk szerint - rövid idő leforgása alatt négyszázmillió forintnyi közpénzt szórakoztak el, libériás inast fogadtak, terepjáróval és korszerű műszaki termékekkel lepték meg magukat. Hosszas huzavona és politikai csatározások után végül az ügyészségnek kellett véget vetnie a zenének.

Most szusszanásnyi szünet van: tart a sorok újrarendezése, új horizontok kijelölése, hogy aztán a környezetvédelmi szakma minden képviselője frissen, energikusan ismét belevethesse magát a "környezetvédelmi hivatás művelésébe". Persze csak akkor, ha hagyjuk.

Kovács Róbert

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2001/1. (01. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...