Tanulni Izraelben: A magyarok kimenetele

  • - nyögö -
  • 1996. június 27.

Tudomány

- nyögö -

Ha valaki történetesen izraelita származású, és legalább egy nagyszülő erejéig bizonyítani tudja ezt, akkor a továbbiakban semmi akadálya, hogy részt vegyen az izraeli felsőoktatásban. Hét nemzetközi hírű egyetem, továbbá több tucat, felsőfokú képesítést nyújtó egyéb intézmény várja a tanulni vágyókat. Mielőtt bárki konzultálni kezdene a környékbeli rabbikkal a körülmetélés okozta vérveszteség pótlásáról, érdemes végiggondolnia a kötelező alijával (letelepedéssel) járó nehézségeket. Ilyen például a háromévi kötelező katonai szolgálat a férfiaknak. Tehát - ha ezt eddig nem tettük volna meg - vonuljunk be a Magyar Honvédségbe, mert az ott eltöltött katonaév egyenértékű a szintén sorállományú izraeli seregben letöltött három évvel, márpedig hébe-hóba akadhatnak Izrael elpusztítására törekvő Hamasz- és Hezbollah-aktivisták. Az országot nem lehet elhagyni mindaddig, míg be nem fejeződött az első tanulmányi év, amit a megérkezéstől számított tizennyolc hónapon belül meg kell kezdeni.

A letelepedés csak akkor kerülhető el, ha kibuc-ulpán programban vesz részt a csak nyelvet tanulni vágyó. A szervezők garantálják, hogy a résztvevők - a kilenchetes kurzus elvégzése után - a hébert középfokon beszélő mezőgazdász aszkétaként hagyhatják el az országot. Aki mégis letelepedni szándékozik, és csak érettségivel rendelkezik, az a továbbiakban egyetemi előkészítő tanfolyamon vesz részt, ahol szintén elsajátítható az angol és a héber nyelv, és a választott szaknak megfelelő egyéb képzésben is részesül. A tanfolyam végeztével pszichometriai vizsgán dől el, hogy felvették-e az illetőt.

Másoddiplomát is lehet szerezni Izraelben, ennek feltétele, hogy az első diplomát vagy legalább három tanulmányi év elvégzését bizonyító okmányt olyan magyarországi egyetemen kell beszerezni, melyet Izraelben elismernek azonos szintű képzést nyújtó oktatási intézményként. A Minhál-Há-Sztudentim (a Diákvédő Igazgatóság) fedezi a tandíjat, az ösztöndíj és a lakbér egy részét (persze lehetőség van kollégiumi elhelyezésre is). A támogatás azoknak szól, akik felsőfokú tanulmányaikat itt kezdik el, és még nem töltötték be a huszonkettedik életévüket, vagy az itthon megkezdett egyetemi éveiket Izraelben óhajtják folytatni, és még nem múltak el huszonhat évesek. Ha az alijázó másoddiplomára aspirál, és harmincéves kora előtt érkezett - vagy a doktorátus megszerzésére itt akar sort keríteni, és még nem harmincöt -, akkor szintén részesül anyagi juttatásokban.

A felsőfokú képzés a nyugat-európaihoz és az észak-amerikaihoz hasonlóan három fokozatból tevődik össze, illetve háromféle felsőfokú bizonyítványt ad. Az első fokút a harmadik-negyedik év eltelte után lehet megszerezni, a másodfokút további két tanulmányi év elvégzését követően. A harmadik feltétele újabb két év és a doktori disszertáció sikeressége. Az egyetemek, ahová be lehet iratkozni, a következők: a jeruzsálemi héber egyetem, a tel-avivi egyetem, a Bar-Ilan egyetem, a Feinberg főiskola, a Weizmann Tudományintézet, a Negevi Ben Gurion Egyetem, a Beer Séva Haifai egyetem, Haifai Tecnion (műszaki egyetem).

Ha valaki úgy dönt, hogy nekivág, akkor a szükséges információkat a Szohnut Hajehuditnál, vagyis a zsidó ügynökségnél szerezheti be: az ő fiókszervük például a fentebb említett Diákvédő Igazgatóság.

A Szohnut Hajehudit címe: 1071 Budapest, Damjanich utca 28/B. Telefon: 342-6363, 322-4465.

Figyelmébe ajánljuk