Február utolsó napjának estéjén, vasárnap este 23.25-kor országunk népének még ébren lévő hányada jórészt a tévét figyelte meredten vagy kissé már tompultan. A jéghokidöntő is az utolsó harmadban járhatott, amikor - legalábbis az ország északi-északkeleti harmadának lakói - jókora villanást tapasztalhattak. Ehhez sok esetben ki sem kellett menni a szabadba, az észleléshez elég volt annyi, ha a szoba ablaka a megfelelő irányba nézett. Persze az sem volt hátrány, ha a tanú éppen hazafelé sétált, esetleg amatőr meteorológiai, csillagászati megfigyeléseket végzett kvázitudományos, esetleg romantikus célokból. A csillagaszat.hu portál egész csokrot gyűjtött össze a megfigyelésekből (http://hirek.csillagaszat.hu/meteoroidok,_meteorok/20100301-tuzgomb-magyarorszag-felett.html), ráadásul legalább egy véletlenül jó irányba néző térfigyelő kamera (helyszín: Telki környéke) is rögzítette az esetet. Ezek alapján a következőket mondhatjuk a hirtelen felragyogó égi jelenségről: színe alapvetően zöldes, ritkán zöldes-sárgás árnyalatú volt - ám ez a megsemmisülés előtt eltolódott a sárgás-narancsos tartomány felé. A vélelmezhető égi objektum először feltűnő, sokakat a tűzijátékokra emlékeztető (ám azoknál lassúbb!) csóvát írt le az égbolton, majd hatalmas villanás kíséretében megsemmisült - a fényjelenség olyan intenzív volt, hogy elhomályosította a teliholdat: sokakat villámlásra emlékeztetett, ám dörgést többnyire nem hallottak. Az ország északkeleti sarkában és a szomszédos szlovákiai régióban azonban a jelenség hangját is észlelni lehetett, sőt sokan a robbanással járó léglökést is tapasztalták: házak rázkódtak, lakóik pedig több esetben a szabadba menekültek. Az objektum, azaz a meteor délnyugati-északkeleti pályát írt le, vélelmezhető felrobbanásának, illetve esetleges becsapódásának helyszínét már ez az adat is a magyar-szlovák határ keleti szakaszának közelébe helyezte.
Kő hull
A földrengés mint tipp és hasonlat annyiban nem állt messze a valóságtól, hogy a hipotetikus égitest robbanása szeizmológiai műszerekkel is detektálható volt - legalább öt különböző állomás észlelte a robbanásból fakadó lökéshullámot. A szeizmológusok a jelekből megpróbálták kikövetkeztetni a pontos helyet: az égitest robbanása szerintük 10 km magasságban következett be, Kassától keletre, a magyar határtól kicsit északra. Ráadásul a Kassától 45 kilométerre északkeletre fekvő cervenicai szeizmológiai állomás (s mint kiderült, a Sashegyi Obszervatórium is) érzékelt egy olyan második szeizmikus jelet, amelynek alapján arra következtettek, hogy a meteor legalább egy darabja becsapódott, azaz meteoritként földet ért. Ennek alapján a krátert valahol Cervenica (Vörösvágás) település környékén lehetne keresni. A becsapódás miatt kipattant rengés viszonylag kicsinek számított, a Richter-skálán 1-2 magnitúdós lehetett.
A megkérdezett csillagászok kezdetben egy viszonylag nagyobb méretű meteorról beszéltek, mely Magyarország fölött lépett be a légkörbe - akadt olyan korai becslés, amely szerint az égitest még viszonylag nagy, 70-80 kilométeres magasságban megsemmisült. Később alacsonyabbra tették a robbanás helyét, s azt sem zárták ki, hogy maradt némi kőzetnyom az űrből jött kődarab után.
Az adott estén felhívták a légi irányítást is, ám annak radarjai nem észleltek semmit - egészen pontosan semmiféle repülő szerkezetet. Más vonatkozásban viszont pont bizonyos speciális radarok lennének alkalmasak arra, hogy velük meteorokat detektáljanak - de ez már a légkörbe hatoló derekas méretű impaktumok viselkedéséből következik. Sokan ugyan azt hiszik, hogy a meteorok fénye a légkörben történő felizzás és "elégés" miatt következik be, ám ez magában még nem indokolná a létrejövő rendkívüli fényerősséget (luminozitást). A folyamat ennél rafináltabb: az óriási sebességgel érkező objektum elpárolgó anyagának atomjai ionizálódnak, azaz az elektronok leszakadnak atommag körüli pályájukról, majd kisvártatva újra visszatérnek oda - ennek nyomán gerjesztődik a szabad szemmel is kiválóan látható (úgynevezett rekombinációs) sugárzás, ráadásul az átmenetileg plazma állapotú meteorgáz a környező levegőt is aktivizálja. Csakhogy az anyag ionizált állapotban visszaveri a rádióhullámokat is - ezen alapszik a meteornyomok radarészlelésének praxisa.
Meteoroid, meteor, meteorit
A népszerűen s alapesetben csak hullócsillagoknak nevezett, vesztükre földközelbe navigálódó égi objektumok körül akadnak terminológiai, elnevezésbéli félreértések - e téren még a szakemberek között is csak lassan formálódik a konszenzus. Alapértelmezés szerint a Naprendszerben, saját speciális pályájukon kolbászoló objektumok közül a tízméteres átmérőjűnél nagyobbakat nevezzük kisbolygónak (aszteroidának), az ennél kisebbeket pedig meteoroidnak. Az üstökösöket nyugodtan kivehetjük most a pakliból - nekik egyrészt a pályájuk, másrészt az anyaguk is rendkívül speciális. A meteoroidok méretezésére utoljára a brit Királyi Csillagászai Társaság tett javaslatot: ezek szerint a meteoroid mérete 100 mikrométer és 10 méter közé eshet. Ha egy ilyen test belép a földi légkörbe, és izzó csóvát húz maga után, akkor már meteornak hívjuk. Amennyiben ez a jelenség a szokásosnál jelentősebb felfénylést okoz (mint tette azt a tárgyalt méteres égi objektum), akkor már tűzlabdáról vagy bolidáról beszélünk. Ami pedig ezek után megmarad belőle, s a földbe csapódik, nos, az lesz a meteorit. (Az izzó meteorit hatására átalakuló, esetleg olvadtan kifröccsenő földi anyag a tektit.) A csillagászok amúgy a felizzás színéből is következtetni tudnak a meteoroid anyagára: a mostani zöld fénye azt sejteti, hogy anyaga gazdag volt magnéziumban, de azért a nátrium sem hiányzott belőle.
