Tévétorrent

Amerika nyeri a háborút

Unsere Mütter, unsere Väter

  • Greff András
  • 2013. június 16.

Tévétorrent

Anyánk lefeküdt a náciknak, apánk a keleti fronton zsidókat lőtt fejbe.

Egy ilyen kijelentés becsületét nem kezdik ki a tovatűnő évtizedek, ahogy azt sem kell hosszan bizonygatni, hogy bőven vannak még országok Európában, ahol ma is társadalmi méretekben okozna katarzist a közlés helyi viszonyokra adaptált változata. A német szellemi térben, amelyet vonatkozó fikciós és történettudományi munkák ezrei formáltak rokonszenvesen tagolttá az elmúlt ötven év során, ez a fajta állítás azonban nem számíthat immár különleges fogadtatásra. Azon, mondjuk, nincs mit csodálkozni, hogy a lengyel sajtóban sokan vérig sértődtek Stefan Kolditz író és Philipp Kadelbach rendező háromrészes, második világháborús tévésorozatán, mert a szerzők a Honi Hadsereg tagjait - az udvariassági szabályokra örvendetesen fittyet hányva - nettó antiszemitának ábrázolják. Újszerű vagy radikális szempontot azonban, amely minden további magyarázat nélkül érthetővé tenné azt a kivételesen intenzív érdeklődést, amelyet márciusi bemutatója óta ez a német sorozat Németországban magára vont, az Anyáink, apáink egyáltalán nem hordoz magában. Ha viszont a sikernek alapvetően nem tartalmi, akkor, nem marad más, elsősorban esztétikai okai vannak.

A választott forma önmagában jelentős: noha a legnagyobb bevételt még mindig nem ezek termelik, szélesebb tömegekből igazán intenzív reakciókat most már jó ideje elsősorban televíziós sorozatokkal lehet kicsikarni a mozgóképiparban. Az Anyáink készítői igen magas fokon beszélik a kortárs sorozatkészítés nyelvét (az epizódok végén a nézőkbe akasztott horgok finoman szólva tankönyvszerűen megformáltak), ráadásul azt a dialektust használják, amelyet a világon mindenhol mindenki azonnal és hiánytalanul dekódolni képes. A sorozat ebből a szempontból teljesen nyílt kártyákkal játszik: édes-bús ünnepséggel, búcsúünnepéllyel indul, ahol az öt fiatal hős még egyszer megöleli egymást, mielőtt vándorolni kezdene a második világháború poklába vezető ösvények valamelyikén - és aligha létezik néző, akinek ez a vérbeli (új-)hollywoodi dramaturgiai struktúra ne lenne jólesően ismerős és édes hangon csalogató.

Szakmai felkészültségükhöz képest az alkotók aztán váratlan figyelmetlenséggel sétálnak bele a kommersz filmkészítés jól ismert csapdájába: annyira megszeretik vitán felül nagyon hercig hőseiket, hogy a hiteltelenséget is vállalják, csak megóvják őket valahogy a megalázó pusztulástól. Isteni beavatkozást emlegethetnénk, de nagyon kevés lenne: ebben a sorozatban olümposznyi istenséget foglalkoztatnak, hogy ne maradhasson őrizetlenül egyetlen jelentősebb fordulat sem. A kivégzendő férfi már a puskák előtt áll, amikor megjön a felmentés, a szovjet katonák erőszakától hogy, hogy nem, egyedül a mi szép Charlynk menekül meg, a tízmilliókat mozgató háborúban pedig a bujkáló zsidó egyszer csak Wermacht-egyenruhás berlini cimborájával találja szembe magát a lengyel vadonban, mintha mi sem volna természetesebb. Az Anyáink, apáinkból nem hiányoznak a könnyek, nincsenek elkerülve - de ízléstelenül az arcunkba tolva sem - a hullahegyek, miközben a készítők ki merik mondani, hogy a gyilkoló német kéz is tartozhatott olykor végeredményben áldozathoz - s ez érdemessé tehetné a megőrzésre még akkor is, ha például a hátországi történetszál semmivel sem több itt középszerű Mephisto-verziónál. De a sorozatból - oltalmazott hősei sorsán keresztül - mégis az olvasható ki világosan a legvégén, hogy aki igazán jó ember volt, emberi jósága okán esélyt kaphatott a túlélésre. Ez pedig nemcsak a második világháborút, hanem az emberi történelem bármely egyéb háborúját ismerve sem nevezhető kevesebbnek mélységes igazságtalanságnál.

(A sorozat sajtóvisszhangjáról szóló cikkünk az online-on!)

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?