Tévétorrent

Everything Sucks!

Tévétorrent

Vége, megöregedtünk, a 90-es évek (mármint az évtized amerikai változata) is a gátlástalan nosztalgia martaléka. Ahogy a Stranger Things parazitaként rátelepedett a 80-as évek popkultúrájára, úgy az Everything Sucks! is bekebelezi a bő farmergatyákat, az MTV-t, a videókölcsönzőket és a butus tinisorozatokat.

Az első szerelemmel, a beilleszkedéssel és a gimis rivalizálással megejtett, unásig ismert viaskodás ezúttal az oregoni Boringban játszódik, ahol az elsős Luke csatlakozik az iskolai filmklubhoz, és ugyanazzal a lendülettel szerelmes lesz Kate-be, az igazgató lányába.

A sorozat döcögősen indul, a bájosan szabálytalan gyerekszínészek alakításai csikorgósak kissé, de az optimista igyekezet és a derűs ügyetlenség valahogy nem engedi el a nézőt. Az első pár epizódban felhalmozott coming-of-age klisék után a történetszálak idővel frissítően váratlan fordulatokat vesznek.

Kate-et ugyanis sokkal jobban érdekli Luke-nál a suli méhkirálynője a rivális drámaklubból. A széria egészen felnőtt módon alakítja a szerelmi háromszöget, amit a gyengédség, a birtoklásvágy és a kirekesztéstől való félelem egyaránt formálnak. Így esik, hogy a narratív ügyetlenkedések és a valószínűtlen fordulatok ellenére egy nagyon megható és érett fiú-lány barátság sül ki a dologból. Bár a mellékszereplők többségét az írók magukra hagyják, illetve puszta poénforrásként használják, de kellemes meglepetés Luke és Kate egyedülálló szüleinek megindító szerelmi szála. Az Everything Sucks! esetlenségével hódít, mint a gimik antiszociális kockái.

Magyar felirat: matruska

Figyelmébe ajánljuk