Budapesten 5 választókörzetet nyer a Fidesz azért, mert az LMP és a baloldal NEM TUDOTT megállapodni

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2018. ápr. 09., 00:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem ment a matek a baloldalon, így lett meg a kétharmad jobboldalon.

Pénteken már írtunk arról, hogy a fővárosban kulcskérdés a baloldal és az LMP együttműködése, mert ennek hiányában 2014-ben Budapestet 3 körzetet leszámítva elvihette volna a baloldal.

Úgy látszik, ez a tény – ahogy mondani szokás – nem ment át az illetékeseknek.

Most ugyanis azt látjuk, hogy az alábbi budapesti körzetekben:

–        02. evk (Újbuda)

–        03. evk (Hegyvidék)

–         04. evk (II. kerület)

–         13. evk (XVI. kerület)

–         14. evk (XVII.kerület)

…úgy nyer a Fidesz, hogy az LMP-nek és a baloldalnak közösen TÖBB szavazata volt.

Miközben számos adat volt arról, hogy a baloldal és az LMP szavazói jelentős részben hajlandóak átszavazni egymásra, ennek ellenére ezekben a kerületekben nem koordináltak a pártok.

–         Újbudán a DK és az LMP

–         Hegyvidéken a DK és az LMP

–         II. kerület: LMP és DK

–         XVI. kerület: LMP és Együtt

–         XVII. kerület: MSZP–P és LMP

…nem tudott megállapodni.

Ennek következtében a Fidesz nyert.

Éjfél után így állt a helyzet a valasztas.hu-n (jellemzően 85-95 százalékos feldolgozottság alapján), ezek alapján csoda lenne, ha valahol fordítás történne:

–         Újbudán a DK-s jelölt 40,6 százalékot kapott, az LMP-s 6-ot, a fideszes 42,2 százalékot

–         Hegyvidéken a DK-s 39, az LMP-s 6,9 százalékot, míg a Fidesz 42,9 százalékot

–         a II. kerületben a DK-s 37, az LMP-s 9,8 százalékot, míg a Fidesz-jelölt 42,18-ot

–         a XVII. kerületben az MSZP-s 37,27 százalékot, az LMP-s 4,79-et, míg a Fidesz-jelölt 41,26 százalékot kapott

–         a XVI. kerületben az Együtt-jelölt 39,84 százalékot, míg az LMP-s 7,07 százalékot, a fideszes pedig 42,2 százalékot kapott

Tessék ezeket a számokat összeadni, és feltenni pár evidens kérdést. Vagy csak egyet: miért nem koordináltak?

Nem mintha ettől országosan alapvetően más eredmény született volna. De azért mégiscsak 5 darab körzetről beszélünk, némelyik fideszes bástya...

szerző
Nagy Gergely Miklós
publikálva
2018. ápr. 09., 00:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
LMP
Fidesz
Budapest
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    Cheyenne
    2018. április 09., hétfő 01:46
    Miértnemkordinálnak? Azérbazbeg, mert a palamentben akarja mindegyik mereszteni a picsáját, meg a löttyedt faszát, azért. Szél Berni, meg Gyurcsány, meg a maszop, nyalogassátok a narancsbőrös fidesz seggeket!
  2. 2
    rworse
    2018. április 09., hétfő 01:57
    Vidéken is van egy-két kerület, ahol teljes demokratikus koordináció mellett meg lett volna (a Jobbikra én ugyebár nem apellálok, majd talán négy év múlva már ők is számításba jöhetnek). Budapesten úgy legalább 17:1 lett volna.
  3. 3
    Cyrano
    2018. április 09., hétfő 07:00
    Azért Cheyenne, bárhogy dühöng, mert miközben a dk simán és minden ellentételezés nélkül visszalépett Szél javára, Szél nem volt hajlandó egyetlen esélytelen jelöltjét sem visszavonni a dk javára. Úgyhogy szíveskedj Szélnek címezni.
  4. 4
    tiszapolgári
    2018. április 09., hétfő 07:36
    Nálunk, a XVI. kerületben, ahol kiemelkedően magas volt a részvételi arány, még a momentumos jelölt is visszalépett Vajda Zoltán javára, egyedül az LMP ragaszkodott az önálló induláshoz, holott az összes mérés ellenük szólt.
  5. 5
    rworse
    2018. április 09., hétfő 07:41
    Ja, azt én is fenntartom, hogy a koordináció elmaradását ne az MSZP-n és ne a DK-n kérje számon bárki. Hanem a "21. századi" pártokon, legeslegelsősorban az LMP-n. Nem véletlenül volt olyan gyászos képe Dettinek az értékelő beszédekor, mert láthatta, harmadszor is az LMP intézte el a NER regnálását a kétharmaddal. Az LMP 2010 óta háromszor akadályozhatta volna meg a NER-t, de mindháromszor létrehozta, erősítette. Önérdekből. Az önérdek számítása nagyjából bevált, de most már egyre inkább saját maguk is "bűnbaknak" látják saját magukat. Háromszor hozták létre a NER-t.
  6. 6
    Cyrano
    2018. április 09., hétfő 07:47
    https://444.hu/2018/04/09/kocsis-mateet-leszamitva-minden-budapesti-keruletet-megnyerhetett-volna-az-ellenzek-ha-visszalep-az-lmp
  7. 7
    rworse
    2018. április 09., hétfő 07:51
    Úgy látszik, még mindig tart a 2010-es ajánlócédula-átadás dealje.
    Hja, idén meg már effektíve a választási bizottságok végezték az ajánlások másolását a kamupártok számára.
  8. 8
    rworse
    2018. április 09., hétfő 07:55
    1998-ban a kisgazdák a Fidesz javára léptek feltétel nélkül mindenhol vissza, az LMP harmadszor is a Fidesz javára maradt feltétel nélkül mindenhol "versenyben".
  9. 9
    yoyo
    2018. április 09., hétfő 12:47
    egy alapvetően és gyakorlatilag totálisan elbaszott 8évi ellenzéki politizálsának ez csak a a végkifejlete volt. Itt is lehetne cizellálgatni a mitmiértet, de igazából a lényegen nem sokat változtat.
    például én abban semmi sikert nem tudtam volna belelátni, ha a fidesz "csak" bő feles többséget szerez.
    Az is vereség, méghozzá 8 év ilyen fidesz kormányzás után egy ország kiabaszuttul nagy közös szégyene.
    Ezek a magyarázatkeresések arra emlékeztetnek, amikor az aktuálisan levitézlett szövetségi kapitány elkezdni magyarázni a moldáviai vereség okait.
  10. 10
    tiszapolgári
    2018. április 09., hétfő 15:35
    yoyo

    Nincs kizárva, hogy csak két mandátumon múlik a Fidesz kétharmada, és tekintve, hogy néhány körzetben mindössze 2-3 százaléknyi volt a különbség, szerintem a fenti poszt abszolút indokolt.
    Nem kibúvókeresés és nem is vereségmagyarázkodás, hanem jogos háborgás.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Győri Péter-portré
Közös jelölt Józsefvárosban
Interjúk
Mohácsi János, Robert Menasse, Bartók Imre
Melléklet a Balatonról
Olaszrizling, kisvasút
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...