Egy leleplező riport szerint kisbuszokkal hozták Ukrajnából a Fidesz szavazóit

  • narancs.hu
  • 2018. április 10.

Választás 2018

A Célpont mutatott be hangfelvételeket.
A Hír Tv oknyomozó műsora, a Célpont a tiszaújlaki expolgármester, Tilki Attila kampányába épült be, így derítették ki, hogy vasárnap kisbuszokkal több száz szavazót szállítottak a Fidesznek – írják honlapjukon.
Míg a választás előtt még átlagos volt a forgalom a tiszabecsi határátkelőn, a határőröket felkészítették a vasárnapi rohamra. Ők a Célpont stábjának azt mondták, ha kell, a kilépőoldalt is megnyitják az átkelők előtt, az pedig ki volt adva, hogy nagy forgalomra készüljenek.

Egy Ukrajnában élő férfi arról beszélt, hogy a szavazás hajnalán reggel ötkor indul majd az ukrán fuvarokkal: először a családját hozza át szavazni, majd onnan fordul a többiekkel. A hangfelvételek szerint ötszáznál is több embert átvittek. Én megmondtam nekik, hogy Tilki Attila a hármas, Fidesz, tizenhármas – idézik az egyik buszoztatót.

A kelet-magyarországi település már a választás előtt is feltűnt a hírekben. Kiderült, hogy olyan lakcímeket is találni a faluban, amelyekbe rengeteg ukrán-magyar kettős állampolgár van bejelentve, de a lakókat szinte sosem látta senki. Kispaládon például 151 százalékkal növekedett a lakosság, Tiszabecsen pedig az egyszerűsített honosítás bevezetése óta 146 százalékra nőtt a választásra jogosultak száma.

Figyelmébe ajánljuk