Kövér László a Fideszhez hasonló korrupt kormányt kíván a magyaroknak még a következő 28 évre is

  • narancs.hu
  • 2018. április 7.

Választás 2018

Elég lesz már a jóból.

Ha vasárnap rosszul döntünk, Magyarország feloldódik „a globalista szennyáradatban” – fejtette ki a véghajrában a pestisrácok.hu-nak adott interjújában Kövér László.

A házelnök Kövér azt vizionálta, hogy „egy világhatalmi játszma háborús terepe vagyunk, aminek a lényege, hogy a gigantikusra nőtt tőkekoncentrációk útjából el kell takarítani a nemzetállamokat. Ebben a háborúban az ellenzék soraiban vannak olyan politikai vezetők, akik elárulták a saját népüket, tehát nem a saját választóikat képviselik, hanem azokat, akiktől a zsoldot kapják.”

Kövér szerint a kampány attól olyan mérhetetlenül színvonaltalan, mert nincs benne egyetlen releváns állítás, amivel vitatkozhatnának, de a Fidesz–KDNP-nek ott a programja, amelyet 1998-ban kezdett megvalósítani, s amit 2010 után folytatott, ott van két kormányzati ciklus teljesítménye, páratlan eredménylistája.

Mondjuk választási programja nincs a pártnak vagy pártszövetségnek. Vagy legalábbis nem tudni róla. Persze, a lózungokon túl, miszerint „Nekünk Magyarország az első”, „Folytatjuk” és így tovább.

Kövér az ellenzékről is értekezett. Összevissza beszélt, és a legszebb, amikor a lényegében teljesen eszköztelen ellenzékről azt mondja, őket ismerve elképzelhetőnek tartja, hogy csalással próbálkoznak a választáson. De szerinte 2002 óta a fideszesek is láttak már egyet-mást, és résen lesznek országszerte.

A házelnök szerint akik elhiszik, hogy „a miénk minden idők legkorruptabb kormánya”, azoknak üzeni: „Szavazzanak bátran ránk, hiszen a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb nyolc éve áll mögöttünk, csupa-csupa olyan eredménnyel, amelyekből – valószínűleg – még ők és családjuk is hasznot húzott.”

„Kívánok tehát a következő 28 évben is sok ilyen »korrupt« kormányt, mint a jelenlegi, hogy miközben »mindent ellop«, az ország mégis ilyen ütemben épüljön, és minden családnak több maradjon a pénztárcájában.”

(pestisrácok.hu)

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.