Színház az egész alvilág: a Nemzeti Választási Bizottság bírságot szabott ki Orbán Viktorra

  • narancs.hu
  • 2018. március 29.

Választás 2018

A miniszterelnöknek 350 ezer forintjába kerül az elkövetett törvénysértés.

Besokallt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) attól, hogy Orbán Viktor a napokban többször is úgy kampányolt gyerekek körében, hogy ehhez az érintett szülők nem járultak hozzá – írja az Index. Az NVB ezért elmarasztalta a miniszterelnököt, és 350 ezer forintos bírságot szabott ki rá, illetve az esettel kapcsolatban az NVB a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Az NVB-nek egyébként nemrég megváltozott az összetétele, és a kormánypárti tagok kisebbségbe kerültek.

Arról, hogy a fideszesek mennyire szeretnek gyerekekkel kampányolni, többek között itt írtunk.

Hollik is gyerekekkel kampányol, épp most adott át egy fészekhintát

Családbarát és keresztényi cselekedet. Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő és Budapest egyes számú választókerületének kormánypárti jelöltje átadott egy fészekhintát az első kerületi Donát utcai Rumini játszótéren. És ha már épp most hívta oda Nagy Gábor Tamás polgármester, akkor egy fát is ültettek ezek az áldott jó, természetbarát lelkek.

Figyelmébe ajánljuk