Nem bírnak leállni: Mellár Tamást mocskoló szórólapokat osztogat a Fidesz Pécsett

  • narancs.hu
  • 2018. március 16.

Választás 2018

Semmit sem tanultak a hódmezővásárhelyi vereségből.

A Szabad Pécs egyik olvasója jelezte, hogy a Pécset is magában foglaló választókörzetben függetlenként induló, de az MSZP–Párbeszéd, DK és Együtt támogatását élvező Mellár Tamást lejáratni próbáló szórólapokat kezdtek osztogatni. A portálon közölt képen látszik, hogy a szórólapot a Fidesz adja ki, és arról igyekszik meggyőzni a választókat, hogy a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként dolgozó Mellár „Soros György jelöltje”, és persze lebontaná a határzárat. Ahogy más ellenzéki politikusok esetében, ez természetesen ebben az esetben sem igaz.

false

 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Mellárt egyébként az utóbbi napokban kezdte el támadni a kormánypropaganda: több „újság” is megírta, hogy bevándorlókat telepítene az országba.

Figyelmébe ajánljuk