Sok mindent ígér a fiataloknak az LMP

  • narancs.hu
  • 2018. március 23.

Választás 2018

Ingyenes diploma, szolgálati lakás, vonzó közszféra.

Ígéretcunamit zúdított a fiatalokra Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje jövőértékelő beszédében. Véleménye szerint ma Magyarországon a fiataloknak komoly okuk van félni, hiszen súlyosan érinti őket a lakhatási válság, egzisztenciális problémáik vannak, és az oktatási rendszer sem megfelelő. Nem csoda, hogy rengetegen mennek ki külföldre tanulni, majd dolgozni, és sokan nem is jönnek vissza. Szél szerint a felsoroltak mellett még visszatartó erő lehet az a fojtogató légkör, ami ma az országra jellemző. „Magyarország kivándorlóország lett” – mondta többször is, megemlítve, hogy reméli, Orbán nem fog nyugat felé is kerítést emelni csak azért, hogy itthon tartsa az elvándorolni vágyó magyar fiatalokat.

Mindenesetre Szél Bernadett felsorolta, mi az, amivel segíteni tudná a fiatalokat egy esetleges Szél-kormány. Néhány fontosabb ezek közül:

– béremelést szeretnének a közszférában, hogy ezáltal is vonzóbb legyen a fiatalok számára ez a szektor;

– lehetőséget teremtenének arra, hogy minél több magyar fiatal szerezzen egyetemi végzettséget. Ehhez a fiatal 24 éves koráig adnának családtámogatást a szülőknek, ha a gyermekük felsőoktatásban tanul;

– háromkulcsos adórendszert vezetnének be;

– ingyenessé tennék a doktori fokozat megszerzését;

– szolgálati lakásokat biztosítanának, és kiterjesztenék a csok-ot használt ingatlanok felújítására is.

A jövőértékelő eseményen beszédet mondott Szél Bernadetten kívül Balázs Péter, a Bajnai-kormány egykori külügyminisztere is, aki főleg a szavazás fontosságáról beszélt. Balázs szerint egy választási győzelem csak kiindulópont lehet, április nyolcadika után kell felébredni és cselekedni, mert akkor kezdődnek a bonyodalmak. A V18 elnöke a továbbiakban arról beszélt, hogy a mostani kivándorlási hullám háborús emberveszteségekhez mérhető. „Ilyen számok a második világháborúban elesett katonák, az Auschwitzban elpusztított honfitársaink, a háború után kitelepített németség, vagy az ’56-ban nyugatra menekültek esetében fordultak elő.” Balázs Péter a beszéde vége felé nem kifejezetten azt mondta, hogy mindenki szavazzon az LMP-re, hanem azt, hogy az állampolgárok okosan tudnak szavazni, a pártoknak pedig az a dolguk, hogy jó programokkal álljanak elő, és úgy egyezzenek meg egymás között, hogy azzal megkönnyítsék a választópolgárok dolgát. „Olyan kormány kell, ami idehozza, hazahozza Európát” – zárta mondandóját a volt külügyminiszter.

false

 

Fotó: Bankó Gábor

A rendezvény végén Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is megosztott néhány gondolatot, kiemelve azokat a korrupciós ügyeket, amelyek az oktatás területét érintették. Az egyik legsúlyosabb ilyen ügyről itt olvashat bővebben.

Híd a milliárdok világába

Orbán Viktor a hátát lapogatta a Fidesz–Lungo Drom-szövetség újbóli megkötésekor, nem sokkal később utóbbi szervezet egyhangúlag választotta ismét elnökké. Az Országos Roma Önkormányzat – amely nemrég csődöt jelentett – Híd a munka világába programja pedig a korrupció, az uniós pénzek szabálytalan elköltésének a példája lett.

Hadházy álláspontja szerint a közoktatásban nem kell sokat várni ahhoz, hogy jelentős változást tudjanak elérni, mint mondta, egyik napról a másikra új világot hoznának el azzal, hogy egyszerűen kidobják a NER-ben fogant tankönyveket, és visszaállítanák a régieket, a szabad tankönyvválasztással együtt. Az LMP társelnöke a magyarországi kivándorlással kapcsolatban hasonló fontosságúnak jelölte meg a vidékről elvándorlást is, amit szintén súlyos problémának lát, és amire szintén az oktatás fejlesztése lehet a megoldás. Az LMP ezért például állami normatívát adna a tanodáknak, és hangsúlyt helyezne a felnőttoktatásra is.

Figyelmébe ajánljuk