„Három évvel ezelőtt azért kellett meghalnia egy gyermeknek Magyarországon, mert roma gyerek volt. Ezt a tragikus eseményt újabb gyilkosságok követték más falvakban roma származású gyerekek, nők és férfiak ellen” – hibátlan felütés a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság évfordulóján. „A tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulójáról minden évben megemlékezünk” – folytatódik Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár közleménye. „Nem felejtjük el ezeket az áldozatokat, és teljes elszántsággal hangsúlyozzuk: nem tűrünk el semmilyen gyűlöletből fakadó bűncselekményt Magyarországon!” Ezen a ponton kicsit elbizonytalanodunk, és nem is annyira a nyakatekert fogalmazás, mint inkább a „gyűlöletből fakadó bűncselekmény” kiterjesztő jellege miatt. „Még mielőtt bárki értékesebbnek tekintené az egyik életet a másiknál, kijelentjük, Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszka áldozatai ugyanannak a gyűlöletek az áldozatai, és ugyanúgy jár nekik az igazságtétel.” Ki az a bárki, és mielőtt mit csinálna? De még a bennünk lakó Egri János is fölnéz a papírjaiból, hogy „Melyik itt a kakukktojás?”, és némi hümmögés után rábökünk: Olaszliszka. Meg hát milyen alapon és kitől követel igazságtételt egy kormánytisztviselő?
2006. október 15-én Olaszliszkán egy Szögi Lajos nevű ember fellökött az autójával egy, az útra szaladó kislányt, majd mit sem sejtve a pillanatokon belül bekövetkező borzalomról, kiszállt a kocsijából – a két gyermeke szeme láttára verték agyon az utcára kitóduló környékbeliek. Történetesen cigányok. Csőcselékké vált cigány emberek, akik nyilván számos, cigányként megélt és fel nem dolgozott kudarcért is megfizetni véltek a kezük közé került többséginek. Az elkövetőket szinte azonnal elfogták. Az ügyészség a tett brutalitása miatt különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés miatt emelt vádat, és a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletében tíz évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a tetteseket. Enyhítő körülmény alig volt, súlyosbító viszont annál inkább – ugyanakkor sem a vádiratban, sem az ítéletben nem szerepelt a rasszista indíték.
Fotó: MTI
Ezzel szemben az államtitkári közleményben emlegetett Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön három évvel később ma már mindenki által ismerten és senki által nem vitatottan rasszisták öltek meg véletlenszerűen kiválasztott romákat, előre kitervelten, hideg fejjel, egyértelműen rasszista indítékból. A vádhatóság képviselője sem látja ezt másképp: az elkövetőket előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. (A vádlottak éppen azért igyekeznek a tetteiket őket ért korábbi sérelmekkel indokolni, hogy az „aljas indok”, azaz az áldozat személyétől független rasszista motiváció súlyát csökkentsék.)
Nehéz elhinni, hogy épp a cigányság társadalmi integrációját képviselni hivatott államtitkár ne értené, mi a különbség egy romák által elkövetett lincselés és egy fajgyűlölet motiválta sorozatgyilkosság között. Ha mégsem, és az egész apparátusában sincs senki, aki erre rávilágított volna, akkor mindenki jobban jár, ha elnézést kérve azért a kínos félreértésért, amit lassan maga az államtitkárság jelent, föláll az egész kompánia, és mindenki valami más elfoglaltság után néz.
Ha meg mégis, akkor adódik a kérdés: kinek a fülébe muzsikál kedves szavakat a határozott hangú államtitkári közlemény? Tudja-e az államtitkár, kik kísérleteznek rendületlenül azzal, hogy a számukra szimpatikus borzalmakat szalonképessé tegyék vagy legalább relativizálják az ellenségként tételezett másik fél által elkövetett borzalmakkal? Ugyan kiktől szoktuk hallani, hogy „Dachau? Hát igen, talán – viszont ott van a Gázai övezet!” Tatárszentgyörgy viszont Olaszliszka? Ha már ettől, a kereszténységről egyébként tudomást nem vevő, önmagában is embertelen, amúgy pedig jellegzetesen szélsőjobbos érveléstől nem undorodik el Balog Zoltán lelkész, momentán államtitkár, akkor legalább valaki emlékeztethette volna: épp a romagyilkosságok tettesei vallották, hogy szándékaik alakulásában az olaszliszkai lincselés jelentette az utolsó impulzust. Ezt jelenti a gyakorlatban a viszont.
Hogy az államtitkárt milyen megfontolások vezették, milyen célokra sandított, mikor a munkatársaival összeütötték ezt a gyász napjára szánt közleményt, az mindegy is, de az biztos, hogy abban a sikamlós nyelvpolitikai játszmában, amit lassan két éve folytat konkrétan soha meg nem nevezett ellenfeleivel, most már mindig alul fog maradni. És nemcsak azért, mert az általa használt nyelven élő ember ebben az országban nem beszél, és mert e kimódoltság mögött zavaros vélekedések és szándékok húzódnak meg. Hanem leginkább azért, mert esélytelen azokkal szemben, akiknek a szájából próbálja kiénekelni a sajtot. A politikai szofisztikában a Fidesz és vele a lelkészből lett államtitkár sokáig valóban utolérhetetlennek tűnt – ez már a múlté, mert a tisztességes beszéd határain való átcsúszkálásban természetszerűleg beelőztek a különböző szélsőpolgári alakulatok. Az, hogy a törvény által szankcióval fenyegetett „járőrözést” „járkálásnak” nevezze, mint az újabb akcióra készülő Jobbik, még simán menne Balognak is. De sohasem lesz képes a rabulisztikának arra a fokára eljutni, hogy a cigányok jogfosztása ellen harcolókat fajvédőnek nevezze – márpedig tőle jobbra, a „nemzeti jogfosztottaknál” ez alap.
Persze le is lehetne jönni erről a kudarcos vonalról, és visszatérni a tisztességes beszédhez. Az alkalomra nem kell sokat várni: április 22-én lesz a harmadik cigánygyilkosság, a tiszalöki Kóka Jenő megölésének harmadik évfordulója. Addig még azt is ki lehetne találni, mire való a felzárkózásért felelős államtitkárság.
