Hogy vihetsz fel biciklit a fogaskerekűre? Csak fegyelmezetten

  • L.T.
  • 2015. március 29.

Veló Világ

Tegnap állt forgalomba az első olyan fogaskerekű-szerelvény, amelyen a korábbi nyolc helyett tizenhat bicikli szállítható. Mégsem láttunk örömtüzeket a városmajori végállomás környékén.

„A beruházás fontos feladata volt, hogy egyenként rögzítve, kulturált körülmények között biztosítson lehetőséget a megnövekedett mennyiségű kerékpár szállítására” – írják az egy hónapos tesztüzem megindulása előtti közleményükben, hozzátéve, hogy „amennyiben az új rendszer az elvárásoknak megfelelően teljesít, a többi szerelvényünk átalakítását is elvégezzük”.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

Nos, ha már tesztüzem, a tegnapi napot akár ki is hagyhatták volna, ugyanis a rossz időjárás miatt korántsem volt akkora tolongás a fogas városmajori végállomásán, mint egy rendes tavaszi hétvégén. Kora délután, ottjártunkkor mindössze egy biciklista szállt fel a fogasra, bár az egyik járművezető arról számolt be, hogy délelőtt volt olyan menete, aminek során több mint nyolc biciklit próbáltak felpakolni egyszerre a – még hagyományos – vonatára; ez persze jó idő esetén legalább annyira elterjedt gyakorlat, mint a bliccelés.

Úgyhogy – a próbaidőszak eredményétől függetlenül – csak üdvözölni tudjuk a BKV és a BKK eljárását, annál is inkább, mert a jármű átalakítása nem csak azzal járt, hogy kidobtak belőle pár ülést. Mint írják, „a járművön a kampókra akasztva tépőzárral kell rögzíteni a kerékpárt”, de adnak egy sor tanácsot is a biciklis utasoknak, noha ez inkább olyan, mint valami rendőrségi felhívás.

false

 

Nos, kedves kerékpárosok, ha fogasozni támad kedvetek, ne csak magatoknak, de a bicikliteknek is vegyetek teljes árú jegyet! Létezik kerékpárosbérlet is, igaz, csak „egyes bérlettípusok mellé”. Ha ez megvan, kezdetét veheti a kulturált közlekedés a BKK „tanácsai” alapján, mely szerint utazás közben a biciklit rögzíteni kell, hogy az ne veszélyeztesse a többi utas biztonságát vagy a ruhájuk tisztaságát, illetve a jármű épségét. Aztán: a szállítandó kerékpár mérete nem haladhatja meg a 180×130×70 centimétert, speciális kialakítású (cargo, tandem, motoros stb.) kerékpárt nem lehet szállítani. Végezetül, a menetrend betartása érdekében a kerékpárral „minél gyorsabban” kell fel- és leszállni.

Ennek ellenére nem kell megijedni, a közleményből kiderül az is, hogy „a BKK Zrt. és BKV Zrt. fontosnak tartja a kerékpározás integrációját a közösségi közlekedéssel, a kombinált utazási lehetőségek támogatását”.

Ez tényleg klassz, kár, hogy arra nem térnek ki, hogy a jelenlegi és a biciklistákat semmibe vevő közlekedési káoszban, mégis hogy a csudában lehet kerékpárral eljutni a fogaskerekűig?

Figyelmébe ajánljuk