Csak szólunk, hogy a cukisodó Jobbik alelnöke 2017-ben is vállalja Gyurcsány Ferenc „agyonlövését”

  • narancs.hu
  • 2017. november 22.

Villámnarancs

Mielőtt nagyon beleélnénk magunkat Vonáék szalonképességébe, mutatunk valamit.

Nemrég hosszú cikket írtunk Toroczkai Lászlóról, illetve arról, hogy miképp ragadta magához a hatalmat Ásotthalmon, és polgármesterként milyen birodalmat épített ki. Ha valakit érdekel a téma, itt merülhet el benne, most csak a cikk egyetlen részletét emelnénk ki.

Ennek apropója pedig az, hogy amíg az LMP-vel, illetve a Momentummal kapcsolatos együttműködést vizionál Vona Gábor, addig egyre több balliberális véleményvezérben mocorog a gondolat, hogy a Jobbikkal valamifajta (érdek-, taktikai stb.) szövetséget kellene kötni, egy platformra hozni a Fidesz-ellenes szavazókat, és így nekifutni a 2018-as választásoknak. A különböző, Jobbikkal lehetséges szövetség széles skálán mozog (először Karácsony Gergely vetett fel technikai koalíciót, majd Haraszti Miklós gondolkodott el, pár napja pedig Heller Ágnes beszélt erről a mandiner.hu-n, hogy csak néhány példát említsünk), ezek elemzésébe nem is mennénk bele, csak felhívnánk valamire a figyelmet. Heller érvelése például azon alapszik, hogy szerinte változik a Jobbik, ami egyrészt kétségtelenül igaz. Másrészt –-hogy csak egy példát vegyünk – itt van az egyik alelnökük, Toroczkai László, aki már két korábbi miniszterelnök meggyilkolását is felvetette. És jöjjön innen a cikkünk!

Toroczkai ugyanis 2011-ben így beszélt Gyurcsányról a Magyar Szigeten: „Én is nagyon sokszor mondtam, hogy agyonlőném Gyurcsány Ferencet”, illetve „szívességet tettünk volna a magyarságnak, ha tizenéves korában, a KISZ-táborban lőttük volna agyon.” Önéletrajzi könyvében pedig Toroczkai felidézte, hogy amikor a Parlamentben egyszer együtt vécézett Horn Gyulával, a piszoárnál állva „arra gondoltam, hogy bele is fojthatnám valamelyik vécé­kagylóba, a fél ország hálás lenne”.

Kemény szavak ezek. A fél ország...

Éppen ezért kérdeztük meg most ősszel a néppártosodó Jobbik-alelnököt, hogy továbbra is vállalja ezeket, esetleg megváltozott-e az álláspontja ezekről a mondatokról. Toroczkai szűkszavúan csak annyit írt: „Igen.” Tehát vállalja őket.

A Jobbik alelnöke, 2017-ben.

Figyelmébe ajánljuk