Egy nap alatt ráborították az asztalt Botkára, a cél, hogy visszalépjen

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 28.

Villámnarancs

Csúnya belháborúnak látszik, de simán lehet puccskísérletnek is nevezni.

Tegnapi villámpublicisztikánkban – értelemszerűen a tegnapi hírekre reagálva –, azt írtuk, hogy „két dolog is mellbe vághatta a Botka-párti MSZP-seket pár órán belül. Egyrészt a Medián szerint történelmi mélyponton a támogatottságuk, a Jobbik elhúzott, az LMP a nyakukon. Másrészt Molnár Gyula lenyilatkozta, hogy a párt nyitott még arra is, hogy Gyurcsányt is listára vegyék.

Azóta mintegy

húsz óra telt el, és már arról susmorognak országszerte, hogy leszedik Botkát,

az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Egészen konkrétan az Index és a hvg.hu is arról ír, hogy színre lépett egy ellenzéki mozgalom, aminek legfőbb célja jelenleg az, hogy félreállítsa Botka Lászlót. E csoport két fontos embere Tarjányi Péter és Lattmann Tamás, aki kedden este az ATV-ben azt állította, hogy Botka színre lépéséig ő volt az ellenzék (konkrétan az MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd közös) miniszterelnök-jelöltje.

A zoom.hu-t tulajdonló Tarjányi pedig éppen csütörtökön mutatta be az általa gründolt új ellenzéki szerveződést, a Magyar Progresszív Mozgalmat (MPM). A bemutatkozásról az említett orgánumok számoltak be, s ezek szerint az MPM egy baloldaliösszefogás-párti értelmiségi különítmény, amely felvállalná egy együttműködés koordinációját. Kimondták: ennek élén nem lehet Botka, mert nem működik.

Még egy torz akkord van ebben az isteni szimfóniában:

Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja, akivel Botka csúnyán összecsattant nemrég. Na, ővele egyeztetett Lattmann Tamás az ATV-s nyilatkozata előtt.

Molnár Zsoltot még egy szál összeköti a Botka-ellenes szervezkedőkkel: a hvg.hu szerint szoros kapcsolatot tart fenn Tarjányi Péterrel. „Molnár tavasszal találkozott Botka Lászlóval, és kvázi árnyékkormánytagként Lattmannt, Tarjányit és Bodnárt ajánlotta figyelmébe. Botkáék – némi hezitálás után – nem éltek a lehetőséggel, utána Molnár kardot rántott az MSZP kormányfőjelöltjével szemben” – írja a portál.

Hát, ez minimum egy

csúnya belháborúnak látszik, de simán lehet puccskísérletnek is nevezni.

Ugyanakkor a Botka-ellenesek eddig nem mondták meg, kit látnának szívesen miniszterelnök-jelöltként, miután Botka lelépett a tábláról.

Figyelmébe ajánljuk