Ez már a Lipót: a kormány állami támogatást adna az Igazi Csíki Sörnek

  • narancs.hu
  • 2017. március 16.

Villámnarancs

A haverok meg mentesülnek a Heinekent sújtó törvény alól.

Egészen elképesztő, mi megy az utóbbi napokban és hetekben az Igazi Csíki Sör miatt. Az MTI tudósítása szerint csütörtökön Semjén Zsolt azt mondta, a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához, és helyzetbe hozná a kézműves söröket is. Szerinte a javaslattal, amelyet jövő héten kezd tárgyalni az Országgyűlés, az önkényuralmi jelképek tilalmát kiterjesztik majd a kereskedelmi célú termékekre is.

A miniszterelnök helyettese a törvényjavaslatot „absztrakt erkölcsi megfontolással” indokolta, bár azt nem igazán tudjuk, ez mi a fenét is akart jelenteni, lehet, hogy valami vadászati szakszó.

Semjén azt nem cáfolta, hogy a törvénytervezet összefüggésben van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával.

A legjobb az egészben mégis ez: „Semjén Zsolt jelezte, a törvényjavaslatban annyi engedmény szerepel, hogy indokolt esetben a kormány felmentést adhat.” Tehát ha a haverunk vagy, akkor nincs semmi gond, nyugodtan csinálhatod tovább a bizniszt, csak azok szívják meg, akiket a kormány éppenséggel utál. Tényleg szuper ország az, ahol a kormány beszáll két vállalkozás csörtéjébe, és nekimegy egy vállalatnak, mert abból belpolitikai hasznot remél. Egészségünkre!

Figyelmébe ajánljuk