Hány felcsúti stadiont lehetne építeni Orbán várbeli „dolgozószobájának” árából?

  • narancs hu
  • 2017. január 7.

Villámnarancs

Vona és Gyurcsány ismét egymásra találtak.

Nyugi, csak egyet, pimf összeg tehát. Különösen ahhoz képest, hogy Orbán Viktor nemcsak dolgozni fog benne, hanem a vendégeit is ott fogadja. S vendégei közt bizony sűrűn előfordulhatnak olyanok is, akik már jártak a mindenféle posztszovjet sztánok vezetőinek fényűző hajlékaiban is – nos, nyilván meg kell mutatni nekik, hogy ki a fasza gyerek.

A vezetői munkahely hirtelen megugrott költségvetésétől persze az ellenzék egy része is dobott egy hátast.

„Orbán Viktor Várba költözésére eddig 21 milliárd forintot különített el a kormány, amelyhez most újabb 4 milliárd forintot csaptak hozzá csak bútorokra. A miniszterelnök 6 szobából álló luxusrezidenciájába a világ legdrágább bútorai kerülhetnek, egy felcsúti stadion árát ugyanis nehéz lenne másképp bútorra költeni” – áll például a DK közleményében.

Kepli Lajos meg egyenesen ezzel a címmel tartotta meg a Jobbik sajtótájékoztatóját: Kisvasút ne vezessen fel a Karmelita-kolostorhoz?

Meglehet, lenne annyi utasa, mint a felcsútinak.

A nagyobbacska felhorgadás láttán a Népszava is utánanézett a dolognak, s azt írja, hogy Tuzson Bence szerint Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök „közismerten puritán berendezésű”, ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki, így „semmilyen különleges beruházásra nincsen szükség”. Megnyugtató közlés, főként annak tudatában, hogy pillanatnyilag 25 milliárdnál jár a büdzsé, s hol van még költözés.

Figyelmébe ajánljuk