Hoppá! Elmaradt a sorosozás, meg is állt a tudomány

  • narancs.hu
  • 2017. május 5.

Villámnarancs

Ilyen az, amikor a Földművelésügyi Minisztérium nem tudja összehozni a kutyákat és Soros Györgyöt.

A napokban sokan felháborodtak az állatvédelmi törvény tervezett módosításán; gyorsan el is terjedt róla, hogy tartalmaz egy új adót, amely lehetővé teszi az ebtulajdonosok megsarcolását. Mint kiderült, az ebadó kivetésére már évek óta van lehetőség, az önkormányzatok mérlegelhetnek, a mostani módosítás – több más rendelkezés mellett – csak pontosította volna a korábbi rendelkezést.

Mindenesetre nagy volt a felzúdulás, aminek az lett a vége, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezte a javaslat visszavonását és átdolgozását, hiszen nem csupán az ebadóval volt probléma. Még 2016-ban kezdett egyeztetéseket az Igazságügyi Minisztérium civilekkel, amelynek eredményeként megszületett egy javaslatcsomag, de ebből a most visszavont módosító javaslatba nem került be gyakorlatilag semmi. Mészáros Gabriella, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének elnöke állásfoglalásában pedig sok más mellett kitért arra, hogy szerinte a tervezetben rosszul használnak alapdefiníciókat, és az előterjesztés alkotmányos jogot is sért.

Ezek után csütörtök este így indokolta a Földművelésügyi Minisztérium a meghátrálást: „a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok »hisztériakampányuk« céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jó szándékú állatbarátokat.” Hová tűnt a jól bevált sorosozás? Soros nem akarja kitekerni négylábú barátaink nyakát? Most már Gyurcsány és a többi párt a hibás? Mi lesz itt még, a végén még Bajnait is elő kell venni ismét a kalapból?

Figyelmébe ajánljuk