Így hárít a gimnáziumok esküdt ellensége

  • narancs.hu
  • 2017. július 3.

Villámnarancs

Parragh László két eszközzel nyitná ki a felsőoktatásba vezető utat.

„A mi iparkamarai elnökünk rendre azzal jön, hogy hát a gimnáziumok miatt nem jelentkeznek elegen a szakképzésbe. Hát hogyne, és még véletlenül sem azért, mert a kormány úgy lezüllesztette utóbbit is, hogy a legtöbb szülő és gyerek fut, rohan előle, hisz nem akar közmunkás lenni” – írtuk pár hete, miután Parragh László a gimnáziumok elszívó hatásáról beszélt Debrecenben.

false

 

Fotó: MTI – Kovács Tamás

Ma viszont dédelgetett kedvenceiről, a szakgimnáziumokról beszélt az M1-en, és megmondta kerek perec:

„A szakképzési rendszer átalakítását 4-5 év elteltével érdemes leghamarabb értékelni.”

Ha jól értjük, ez azt jelenti, hogy ettől kezdve akár kísérleti nyulaknak is nevezhetjük azokat a gyerekeket, akik a szakgimnáziumot választják. Pláne, hogy Parragh még azt is elmondta, hogy

a szakgimnáziumból a felsőoktatásba vezető utat két eszközzel lehet kinyitni.

Az egyik a kreditpontok felhasználása vagy számolása, a másik pedig, hogy aki egy szakmában jó, annak eleve előnyt adnak.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.