Juhász Péter a legérzékenyebb pontján támadja Orbán Viktort

  • narancs.hu
  • 2016. március 7.

Villámnarancs

„Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztem Orbánnal szemben” – állítja közösségi oldalán Juhász Péter, aki Lévai Anikó vagyonosodása ügyében is szeretne tisztán látni.

Az Együtt alelnöke, Juhász Péter Facebook-oldalán tette közé legújabb politikai akcióját. A fáradhatatlan politikus ezúttal a miniszterelnök pénztárcájába nyerne betekintést, mert olyan sajtóinformációk jutottak el hozzá, hogy Orbánnak többje van, mint amennyit rendszeresen bevall. „Sajtóhírek alapján ugyanis joggal feltételezhető, hogy sokkal, de sokkal nagyobb a vagyona, mint amit bevall.” Ám a tisztánlátás érdekében a miniszterelnök házastársának pénzügyeit is szívesen áttekintené: „Ahhoz, hogy ez kiderüljön, vagyonnyilatkozati eljárás keretén belül meg kell ismernünk Lévai Anikó vagyonát is.”

A nekirugaszkodás egyfelől nemes és pártolandó, másfelől mérsékelt eredményekkel kecsegtet. Az évek alatt felgyűlt szkepszis azt mondatja az emberrel, hogy aligha ebbe fog belebukni Orbán Viktor – még akkor sem, ha megvalósulna egy ilyen vizsgálat.

Ugyanakkor a tisztánlátás elemi szükséglete mindazoknak, akik a munkájukkal tartják fenn a magyar államrendszert. S minden gesztus, ami az adott esetben átláthatatlan viszonyok tisztását célozza, nos, minimum helyénvaló. S persze ne feledkezzünk meg az esőcseppek kőharapó erejéről sem.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.