Ki hitte volna: a mostani lett minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja

  • narancs.hu
  • 2017. december 2.

Villámnarancs

Na, de mikor jön a következő?

A kormány szombaton köszönetet mondott a nemzeti konzultációban részt vett minden állampolgárnak, akik a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ezzel a demokratikus párbeszédet erősítették Magyarországon.

Dömötör Csaba Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a pénteki határidőig jóval több mint kétmillió ember vette a fáradságot, hogy postai vagy internetes úton kitöltse a kérdőíveket, ezzel pedig messze a mostani lett minden idők legsikeresebb konzultációja.

Hát, nyilván.

Nem számít, hogy nincs róla semmilyen nyilvántartás. Ahogy az sem fontos, hogy boldog-boldogtalan annyiszor töltötte ki online a nemzeti kérdőívet, ahányszor nem szégyellte.

Így aztán a siker nem maradhatott el.

Megint annyiszor töltheti ki online a nemzeti konzultációt, ahányszor csak nem szégyelli

A rendszer végtelenül kíváncsi a véleményére.

Semmilyen nyilvántartás nincs róla, csak üres dobozok állnak halomban, mi az?

Hadházy Ákos és Szél Bernadett betekintést nyert a káoszba. Egy hónapos küzdelemmel érte el az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos, hogy betekintést nyerhessen a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. Kemény menet volt, de megérte.

Figyelmébe ajánljuk