Kövér László hivatalos okiratban sorolja fel, mennyi közpénzt nyalt Habony, Mészáros és Andy

  • narancs.hu
  • 2017. június 8.

Villámnarancs

„Kövér László nem száll le rólam.”

„Nem száll le rólam Kövér László, ma százezer forintra büntetett, mert Ákossal egy táblát tartottunk fel az Országgyűlésben, amin bemutattuk, hogy a fideszes oligarchák és médiavállalkozók érdekeltségeiken keresztül már most hogyan nyernek százmilliókat a paksi pénzekből” – kezdi Facebook-posztját Szél Bernadett, mely bejegyzésnek nem is az a poénja, hogy dr. Kövér megint büntetett, hanem az, ahogy ezt a büntetést becsomagolta.

Azt írja ugyanis Szél, s képet is mellékel hozzá, hogy az ítélet indoklási szakaszában Kövér maga is írásba adja, mennyi közpénzt nyúlt Habony, Mészáros és Andy.

„A poén az, hogy az ítélet indoklásában Kövér László maga is tételesen felsorolja az általunk bemutatott számokat, azaz elmondja, mennyi pénz landolt a jól ismert figurák érdekeltségeinél, Andy Vajna, Habony Árpád, Mészáros Lőrinc és társainál. Osszátok meg minél többen ezt a posztot, hogy megköszönhessem Kövér Lászlónak a leleplezés reklámját!” – így Szél.

false

Persze, mielőtt nagyon megörülnénk, hogy a Fidesz örök másodikja úgy üzent az ellenzékieknek (mondjuk kétszázezerért, mert Ákos, azaz Hadházy is behúzta a maga százasát), hogy a főnöke is értsen belőle, gondoljuk át a dolgot. Nem csak szimpla hülyeségről van szó, vagy még arról sem, csak szimpla nemtörődömségről. Le van írva, nagy dolog! Nem számít, minden megy tovább a „rendes kerékvágásban”. Kövér tehát nem lázadó, nem hülye, pusztán a végletekig cinikus.

Figyelmébe ajánljuk