Lázár János megtalálta az új küldetését: a magyar vidék „hangját” akarja elvinni Brüsszelbe

  • narancs.hu
  • 2018. április 26.

Villámnarancs

Talán a korábban megalázott közmunkások érdekében is szólhat majd néhány szót.

Miután kiderült, hogy Lázár Jánosnak nem lesz helye az új Orbán-kormányban, az eddigi csúcsminiszter igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy elmondja: ő akart visszatérni Hódmezővásárhelyre, nem szorult ő ki sehonnan. Ezt tette csütörtökön Makón is, ahol átvette a képviselői megbízólevelét, majd beszédében kiemelte: már tavaly év végén bejelentette, nyolcesztendős országos politizálás után vissza kíván térni a hétköznapok politikájához, a helyi konkrét ügyek világához.

Lázár János szerint a politikai pályája egyik legfontosabb szakasza kezdődik, mivel ma a politika lényege vidéken és helyben dől el. Hozzátette: több figyelmet kell szentelni a vidéken élő embereknek, és többet kell tanulni tőlük. Leszögezte, a nagypolitika erejét akarja elhozni vidékre, a vidék hangját elvinni Budapestre és Brüsszelbe, ahol a fontos döntések születnek.

Hogy milyen hangokat közvetít majd a fővárosba és az EU-ba, talán még ő sem tudja, így csak remélni tudjuk, hogy nem lesznek köztük olyanok, amelyekkel a közelmúltban előállt. Például olyan, amikor azt mondta, hogy a közmunka azért is jó, mert az abban dolgozók a munkaidő végére annyira elfáradnak, hogy már nem marad sok kedvük elindulni lopni.

Úgy tűnik, Lázár János is elfáradt, bár most lehet, hogy több ideje lesz, mint miniszterként.

„Szerették volna, ha beszállok” – Lázár Jánost kérdeztük a földjeik között épült kastélyról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt állítja: végig tudta, mi épül a családi földjeik között, de neki nincs köze a beruházáshoz. Lázár Jánossal még a választások előtt beszéltünk, miután a miniszter jelezte, hajlandó egy interjúra a hódmezővásárhelyi tanyavilágban, a család földjei között felépített batidai vadászkastély ügyében.

Figyelmébe ajánljuk