Lázár János szerint ők azért tehetnek meg mindent, mert nyertek a választásokon

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 07., 11:51
kommentek
16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

És meg is tesznek bármit. Csak közben legalább ne néznének ennyire hülyének mindenkit.

A legutóbbi Kormányinfón Lázár János újságírók előtt azt fejtegette, hogy szerinte a nép már szavazott a paksi atomerőmű bővítéséről, hiszen a 2014-es választásokon már mindenki tudhatta, mire készül a kormány, amely mindvégig „tiszta lapokkal játszott”. (Ezek szerint a miniszternek az a tiszta játék, hogy a beruházással kapcsolatos adatokat titkosítják, miközben az oroszokkal kötött pénzügyi megállapodás részletei sem voltak ismertek a választások előtt.)

Lázár aztán a hétfői parlamenti ülésnapon tovább csavart egyet sajátos gondolatmenetén; amikor a paksi beruházás szükségtelenségét feszegette az LMP-s Szél Bernadett, aki pártjával együtt népszavazást is akar a kérdésben, a 24.hu tudósítása szerint a kancelláriaminiszternek válaszként ezzel sikerült előrukkolnia: az LMP 2014-ben alig jutott be atomenergia-ellenes programjával a parlamentbe, a Fidesz viszont atompárti programmal jutott kétharmadhoz. És ezután jött a csattanó: ebből az egészből egyenesen az következik Lázár János szerint, hogy az emberek szeretnék Paks 2-t. (Hogy szeretnék-e vagy sem, az amúgy tegnaptól egy kicsit még kevésbé számít, mert az Európai Bizottság hétfőn rábólintott a beruházásra.)

Azt már régóta tudjuk, hogy a Fidesznél rettegnek az olyan népszavazástól, amelyet nem Orbán Viktor dolgozószobájában szövegeznek. Ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy képesek mérhetetlen hatalmi arroganciával és cinizmussal kezelni olyan ügyeket, amelyek évtizedekre meghatározzák az ország jövőjét. Már csak az a kérdés, hogy a Fidesz szavazói mikor elégelik meg, hogy a pártjuk a képükbe hazudik, miközben rájuk hivatkozik.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 07., 11:51
kommentek
16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Világos
    Világos
    2017. március 07., kedd 12:31
    Bizonyára nyertek. Ha megnézzük a programjukat. FOLYTATJUK
    Bassza meg már Lázár a nyereményét. Ebben a programban sem
    atomerőmü, sem olimpia nem volt. De az sem,hogy 10 éves gyermekének
    70 millió Ft-ért házat, Tokajban szőlőt vegyen.
    Az sem volt a programban amiket Hadházy Ákos feltár az a rengeteg
    pénzlopás. Ha nem hisz Lázár vannak a lopásról bizonyitékaim. Ez a
    nagyképü lekezelő stilusu Kan.cellária miniszter sokra viszi még.
    Magyarok! Ezekre szavaztunk? Badán ház a gyereknek ? Mire felnől
    romba dől.
  2. 2 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. március 07., kedd 16:27
    A lázári=orbáni gondolkodásmód a választói fÖlhatalmazásról egy több mint kétszáz éve megénekelt veszélyre hívja fel a figyelmet újra és újra, amelyet frankhonban úgy neveztek egykoron, hogy a többség (1/3) diktatúrája.
  3. 3
    József Gyarmati
    2017. március 07., kedd 17:28
    Üzenem Janinak! hogy Ő is megértse! Nem a MAGYAR NÉP VÁLASZTOTTA meg, hanem a ROMÁM meg UKRÁN meg AUSZTRÁLIAI ÁLLAMPOLGÁROK!
  4. 4 rworse
    rworse
    2017. március 07., kedd 21:18
    "A legutóbbi Kormányinfón Lázár János újságírók előtt azt fejtegette, hogy szerinte a nép már szavazott a paksi atomerőmű bővítéséről, hiszen a 2014-es választásokon már mindenki tudhatta, mire készül a kormány, amely mindvégig „tiszta lapokkal játszott”."
    .,.,.,.,.,.
    Nos, erre a legszélesebb tudományos apparátussal és a legtárgyilagosabb laboráns hangvételben is csak annyit mondhatok: Anyád!

  5. 5 Cyrano
    Cyrano
    2017. március 07., kedd 21:46
    Mi bajod Lázárral? Fekete-Győr szerint "szakmailag meggyőző karakter". :XD
  6. 6 Cyrano
    Cyrano
    2017. március 07., kedd 21:47
    Az ötöst a négyesnek írtam.
  7. 7 szegedi789
    szegedi789
    2017. március 07., kedd 22:03
    Mostmár, kedves magyar nép, tudhatod, amit nem tudtál, amikor tudnod kellett volna, hogy tudod.
  8. 8 szegedi789
    szegedi789
    2017. március 07., kedd 22:46
    Nyilván a kiegyensúlyozott és magabiztos hatalom nem lázárjánoskodik egy 5% körüli zöldpárt képviselőjének kérdésére ... Nyilván...
    Egyébként is az ellenzék többsége is atompárti/atomlobbi része ... Mi van, ennyire atompárti a politikai elitünk, hogy a zöld a piros posztó, hogy kis képzavarral éljek ? Illetve, ha egy képviselőnőről van szó, akkor alapból még ráteszünk a lázárjánosi mivoltunkra ?
  9. 9 rworse
    rworse
    2017. március 07., kedd 23:18
    Cyrano, 5

    No igen, kérdés, mi a szakma.
  10. 10 Rumata
    Rumata
    2017. március 08., szerda 10:41
    Rworse,

    látod, itt derül ki feketén-fehéren, hogy mennyire nincs igazad.

    Normális országokban nem azért választanak képviselőket és kormányt, hogy azt csinálja, amit akar.

    Amikor valakit megválasztanak, az nem azt jelenti, hogy "egyetértenek a programjával".

    A választók túlnyomó többségének igazából fingja sincs a pártok programjáról.

    Amikor valakit megválasztanak, az kizárólag csak azt jelenti, hogy MEGBÍZZÁK AZ ORSZÁG ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉVEL ÉS AZ ORSZÁG ÜGYEINEK INTÉZÉSÉVEL.

    A képviselő és a kormánytisztviselő egészen konkrétan ERRE TESZI LE AZ ESKÜT.

    Tehát semmilyen arányú választási győzelem nem hatalmazza fel a "győztest" arra, hogy az ország érdekeinek érvényesítése HELYETT a pártja "programját" valósítsa meg.

    Ha az ország érdeke ellentétbe kerül a képviselő pártjának programjával, akkor a képviselőnek tétovázás nélkül az ország érdekeit kell választania.

    Mert az országtól kapta a megbízást.

    Mert az országtól kapja a fizetését.

    Mert erre tette le a képviselői és hivatali esküt.

    - - -

    Tehát nyilvánvaló, hogy egy képviseleti demokráciában a törvényhozásban és az ország kormányzásában a pártoknak és a pártideológiáknak semmiféle szerepe nem lehet.

    A választott képviselőknek és a megbízott kormányoknak pártatlanul kell képviselniük az ország érdekét.

    Tehát minden olyan választási rendszer, ami a képviselőre leadott szavazatot egy pártra leadott szavazatként értelmez, a képviseleti demokrácia legalapvetőbb feltételét sérti.

    - - -

    A képviselő pártállása és programja csupán csak egy a sok szempont közül, ami segíti a választót a megfelelő képviselő személyének kiválasztásában.

    De a képviselőt nem arra választják meg, hogy a pártja ideológiai programját képviselje.

    Hanem arra, hogy az országot szolgálja, FÜGGETLENÜL A PÁRTJA PROGRAMJÁTÓL.

    - - -

    Normális országokban a rövid-, közép- és hosszútávú terveket nem a pártok, hanem a minisztériumi szakapparátusok készítik és tartják karban, mivel ehhez egyedül csak ők rendelkeznek megfelelő rálátással és szakembergárdával.

    A képviselők és kormánytagok csupán a szakapparátus által előzetesen kidolgozott, ellenőrzött és kiértékelt javaslatokról tudnak felelős ítéletet hozni.

    Normális országokban ezért a politikában kiszámítható folytonosság van, mivel bármiféle tervmódosítás csak a szakapparátus alapos elemző munkája és széleskörű társadalmi vita után lehetséges.

    Sajnos, a rendszerváltás óta a jobboldali kormányok dilettánsokra cserélték a minisztériumi szakapparátust, a törvényhozásban pedig gyakorlatilag teljesen megszüntették a szakmai előkészítést.

    Így az Orbán-kormány leváltása után nem volna olyan gazdaságpolitikai program, amit zökkenőmentesen folytatni lehetne, hanem ugyanaz a pánikszerű kapkodás folytatódna, mint ami Orbán kormányzására volt jellemző.

    Ezért van szükség arra, hogy a 2018-ban Orbánt leváltani készülő pártok már a választások előtt egy konkrét gazdasági reformprogramot dolgozzanak ki.

    Ha az új kormány nem egy teljesen kidolgozott, szakmailag ellenőrzött és széles társadalmi fórumokon megvitatott reformprogrammal a kezében kezdi a kormányzást, hanem csak a beiktatása után kezd neki a dilettáns minisztériumi apparátus lecserélésének és a gazdasági reformprogram kidolgozásának, akkor az Orbán-kormány leváltása utáni 4 év az átgondolt reformok helyett csak kapkodással és kényszerintézkedésekkel fog eltelni.

    Ezért a pártok kormányváltási komolysága közvetlenül lemérhető azon, hogy tudnak-e olyan kidolgozott, konkrét reformprogramot felmutatni, amelyek az ország égető problémáira (adóreform, eü-finanszírozási reform, nyugdíjreform, oktatásfinanszírozási reform stb.) valódi megoldást kínál.

    Ha egy párt még annyit sem tud kinyögni, hogy KONKRÉTAN milyen adórendszert szeretne a jelenlegi helyett bevezetni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem az ország szolgálata, hanem csupán a hatalom megszerzése a célja.

    Az összes reform közül ugyanis egy átfogó és gyökeres adóreform volna a legsürgősebb, mivel ez tenné kiszámíthatóvá a gazdasági környezetet és versenyképessé a magyar gazdaságot.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villámnarancs

Belecsapunk.

Villámnarancs
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk