Milliókat taxiznak el Orbánék, persze nem a saját fizetésükből

  • narancs.hu
  • 2017. március 13.

Villámnarancs

Jó, hogy azt nem mondják: az állami kocsikat a vadászok nyúlják le.

„Két nagyobb autóbeszerzési tender eredménytájékoztatója is megjelent a napokban, kiderült milyen autókat kapnak az állami fővadászok és a fővárosi közterület-fenntartó munkatársai” – írta a Napi.hu. A Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság összesen bruttó 275,3 millió forintot fizet az autókért. A pénzt a kormány egy tavaly őszi határozatban biztosította, amikor 300 millió forintot szabadított fel a 2017-es költségvetésből a vadászok eszközbeszerzéseire.

Ehhez mérten

nem is olyan sok az a 171,6 millió forint, amit a következő 32 hónapban fognak eltaxizni

a kormányzati szervek, de csak ehhez képest! A bérfurikázást az Index egyik blogja szúrta ki Tállai András és Vona Gábor parlamenti levelezéséből (itt és itt), hogy a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság a kormány nevében 2019. november 4-ig tartó szerződést kötött a City Taxival.

Kiszámolták, ez havi 5,2 millióra jön ki, ennyi pénzből az egységes, 280 forintos kilométerdíjjal számolva 8,6-szer lehet megkerülni a földet – havonta.

Figyelmébe ajánljuk