Miskolc polgármestere túltolta a kormánypropagandát: Kriza Ákos hadat üzent Soros szervezeteinek

  • narancs.hu
  • 2017. december 11.

Villámnarancs

Miskolc nem kér Soros civiljeiből akkor sem, ha a régió beledöglik a nyomorba.

Nemkívánatos Miskolcon a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány – jelentette ki sajtótájékoztatóján Kriza Ákos, Miskolc Fidesz–KDNP-s polgármestere. A politikus nyilatkozata szerint az alapítvány a Dél-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön terjeszkedik, a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen és Debrecenben is, ahol már két helyi szervezet be is kapcsolódott a Soros-programba.

Mindehhez csak azt felejtette el hozzátenni a borsodi polgármester, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány más civil szervezetekkel együtt Magyarország nyomorgó régióinak lakóin próbál meg segíteni.

Persze, a „Soros-terv” részeként.

Kriza szerint Soros György, felmérve azt az ellenállást, amelyet a magyar társadalom tanúsít bevándorláspolitikája és terve ellen, offenzívába kezdett. Soros alapítványának vidéki terjeszkedése nyílt beavatkozás a magyarországi választási kampányba, csak éppen nem nyílt sisakkal, politikusként, párttá szerveződve, hanem „dollárszázezrekkel a zsebében, alattomos módon, civilek, álcivilek mögé bújva”.

Miskolc vezetősége és Kriza maga is állítólag nagyra értékeli a civil társadalom önszerveződését, önkéntes munkáját. Ezt minden évben költségvetési támogatásokkal is kinyilvánítják. A Soros-féle szerveződések azonban szerinte se nem önszerveződőek, se nem önkéntesek, inkább „felülről szervezett zsoldosokról” van szó, akik civil szervezeti formában dollárszázezrekből akarják már nemcsak népszerűsíteni a nyitott társadalom ideológiáját, hanem egyenesen ennek bevezetését akarják kierőszakolni a politikai döntéshozóktól Brüsszelben. A Soros-hálózat hazai terjeszkedését mindezek alapján károsnak és a magyar állampolgárok akarata elleninek kell minősíteni – jelentette ki.

Kriza szerint 2010 óta a nyugalom és a biztonság megteremtésére, egy élhető város újjáépítésére szövetkeztek a miskolciakkal. „Ezúton szeretném jelezni, hogy nem engedem meg azt, hogy bárki ezt a nyugalmat megzavarja, és városunkba telepedjen azért, hogy olyan bevándorláspolitikát terjesszen a miskolciak körében, amelyre a miskolciak már többször nemet mondtak. Tartsuk tiszteletben ezt a véleményt, és aki nem ezt teszi, az nem más, mint provokátor, aki megbontja városunk nehezen elért nyugalmát.”

Figyelmébe ajánljuk