Oké, hogy ezt Deutsch Tamás írta, de akkor is bevilágít abba a sötétségbe, ami a fideszes fejekben van

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 15.

Villámnarancs

A fideszes EP-képviselő szerint semmi gond nincs azzal, ha valaki minősített információkat ad ki manipulatív szándékkal.

Szél Bernadett feljelentette Németh Szilárdot, miután a fideszes politikus a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülése után három olyan civil aktivistát nevezett meg (Schilling Árpád, Gulyás Márton, Vágó Gábor), akiknek a neve a zárt ülésen hangzott el, így minősített információval élt vissza.

Sima ügy – akkor is, ha elvonatkoztatunk ettől a hömpölygő ellenségképzéstől, és csak azt nézzük, hogy Németh „kikotyogott” minősített információkat.

Deutsch Tamás szerint azonban nem!

Ő azt írja: „Schilling művésznek megvan a véleménye a rendszerről (szólásszabadság), Németh politikusnak megvan a véleménye Schillingről (fenyegetés). Drága haladókáim, megélhetési hiszti ide, megélhetési hiszti oda, szar ügy ez a véleménynyilvánítás szabadsága, mert bizony nem egyirányú utca. Véleményeket adunk, véleményeket kapunk. Ez a szabadság már csak ilyen huncut dolog. Szóval, jó reggelt, tessenek felébredni, demokrácia van! Ennyi.”

Ezek szerint Deutsch úgy gondolja, hogy visszaélni és minősített információt kikotyogni – nyilvánvalóan politikai céllal – a szólásszabadság része. Hogy csak egy vélemény.

Aha.

Figyelmébe ajánljuk