Orbán sorra kapja a kokikat: most épp Martonyi János és Stumpf István kritizálta

  • narancs.hu
  • 2017. október 14.

Villámnarancs

Csak nehogy baj legyen belőle!

A korábbi Orbán-kormányok miniszterei fogalmaztak meg kritikát Orbán Viktor politikájáról egy budapesti konferencián. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) összejövetelén Martonyi János korábbi külügyminiszter úgy nyilatkozott: "Aaz etnikai homogenitás sajátos magyar elképzelés." Mert egyébként a magyar kulturális nemzet legalább öt, de inkább hat tagállamon belül van jelen.

"Nem igazán értek egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, döntően azért, mert ebbe a homogén nemzetállami szupremácia koncepciójába nem igazán tudom elhelyezni a három-négymillió magyar honfitársamat, a magyar nemzetnek a részeit” fejtegette a korábbi külügyminiszter.

De Stumpf István alkotmánybíró, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere is előadott az említett konferencián. Stumpf véleménye szerint a magyar alkotmányosság testén "nyílt seb" a gazdasági alkotmányossági kompetenciák felfüggesztése, korlátozása.

"Szerintem az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása ma már, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet" mondta Stumpf. – Amiatt alkotmánybíróként mindenképpen aggályaim vannak, hogy ha rövid távú politikai érdekek, cselekvőképességi vagy döntéshozatali kényszerek miatt átlépünk néhány olyan fundamentális, alkotmányos értéket, például a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát, akkor hosszú távon lehetetlenítjük el a mindenkori kormányzatoknak a mozgásterét"  jelentette ki az alkotmánybíró. Stumpf azért nem volt rest gyorsan hozzátenni, tisztában van a kormányzati lépések szükségességével, azonban ezeket mindig az alkotmányos keretek tiszteletben tartásával kellene tenni.

A napokban Navracsics Tibor, sőt akarva-akaratlanul Szájer József is bírálta a kormány működését, persze előbbi "Soros kottájából játszik".

Navracsics visszaszólt: Semjén Zsoltot nem kímélte, Orbánnal már finomabb volt

A Fidesz-propaganda szerint ő is a Soros-terv végrehajtásán munkálkodik.

Szájer József véletlenül beszólt Orbánnak

De csak finoman.

Figyelmébe ajánljuk