Orbán Viktor azt várja a stadionépítésektől, hogy jobban szeressük a hazánkat

  • narancs.hu
  • 2018. június 14.

Villámnarancs

A szeretet a VIP-páholyokból indul.

A kormányfő adta át csütörtökön a Tokaji Vízitúra Központot, ahol kiderült, szerinte mi célt szolgálnak a turisztikai és sportfejlesztések. Mint közölte: a sport- és szabadidőközpont is egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak. Végre azt is megtudtuk, hogy a mindennapi hazaszeretet az, amikor „hazánk bevon bennünket a saját bűvkörébe”.

Hajóra szállt, de őt rögtön hagyták kikötni

Hajóra szállt, de őt rögtön hagyták kikötni

Fotó: MTI

Orbán közölte: a kormány célja, hogy 2030-ra Európa egyik legegészségesebben élő nemzete legyen a magyar. A miniszterelnök úgy látja: miközben tiszteljük az élsportolóinkat, a kontinens egyik legkevesebbet sportoló nemzetei közé tartozunk, így a sport- és szabadidős tevékenységek a jövő évi büdzsében is kiemelt támogatást kapnak – közölte.

A kormányfő jól látja: sokkal jobb lenne, ha többen és többet sportolnának. Ehhez érdemes lenne például olyan uszodákat építeni, amelyeket nem csupán egy világeseményre nyitnak meg, hanem az átlagemberek is élvezhetik, netán a gomba módra szaporodó stadionok helyett olyan közösségi szabadidős helyekre szánnák a súlyos tízmilliárdokat, ahol egyre több és több embernek lesz kedve mozogni. A felcsúti, a paksi, a debreceni, a székesfehérvári, a kisvárdai, a szombathelyi – hogy csak néhányat említsünk – stadion nem biztos, hogy ilyen hely.

A szeged–csanádi püspök azt mondja, ők az embereknek szereznek örömet azzal, hogy állami pénzből stadiont építenek

Lesz miért imádkozni, élvonalbeli meccseket akarnak Kiss-Rigó Lászlóék Szegeden. Mintegy húszmilliárd forint állami támogatást kapott a Szeged–Csanádi Egyházmegye, hogy Szegeden egyebek közt ifjúsági parkot, kollégiumot építsenek, beindítsanak egy két tannyelvű iskolát és egy zeneművészeti szakgimnáziumot, illetve felhúzzanak egy új stadiont.

Figyelmébe ajánljuk