Orbán Viktor végleg feladta a logikával folytatott küzdelmét

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 22., 09:55
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Na, de hogyan lehet küzdeni mindez ellen?

Azt már megszokhattuk, hogy a Magyarországon nagyjából sehol máshol nem nyilatkozó miniszterelnök, a pénteki Kossuth Rádiós kinyilatkoztatásaiban mindig velős gondolatokkal árasztja el a hallgatóságot. Régebben viszont úgy többé-kevésbé lehetett követni a mondókája logikáját, ha nem is tetszettünk vele egyetérteni. Mostanság azonban, mintha az őrület logikája is kezdene kikopni az sűrűn összefüggéstelen szavak mögül. Figyeljék csak!

Rögtön itt van a híres-hírhedt legújabb, "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció témája. De mi is ez a terv? Éppen az, amit maga Soros tett közzé, amikor pontokba szedve elmondta, mit kellene tenni éppen azzal ellentétesen, amit a magyar kormány akar. Ha jól értjük, ezek szerint bármi, ami a magyar kormány akaratával ellentétes, az lehet a "Soros-terv" része. Nagyon kell vigyázni!

Na, de hogyan lehet küzdeni mindez ellen? Természetesen a már említett nemzeti konzultációval, ami "a magyar nemzet pozíciót javítja." De azt meg hogyan? Erre érkezik a válasz, hogy jaj, hát nem az a kérdés, van-e felhatalmazás, hanem az, hogy van-e elég erő! Arra van ugyanis Orbán szerint szükség, hogy  "az emberek megerősítsék azt a felhatalmazást, amelyet általános jelleggel a választáson megadtak, és így azzal érvelhet a nemzetközi porondon, hogy a magyar nemzeti közösség nagy többsége ugyanazon az állásponton van, mint a miniszterelnök." Vagyis a nemzeti konzultációnak a nagybetűs bármi lehet a témája, senkit nem érdekel, mind csak arra jó, hogy Orbán Viktor azt mondhassa, ÉN gondolok valamit és a magyar emberek x százaléka szintén azt gondolja. Na, bumm, ezentúl felesleges is lenne különféle indokokat kitalálni, hogy egy jó kis nemzeti konzultációt indítson a kormány, elég lenne egy általános forma, ami egyszerűen a lényegre kérdez rá: "Egyetért-e Ön azzal, amit Orbán Viktor most és mindörökké gondol?" Kész, nincs további gond, ezt akármikor elő lehet húzni. Bár az is igaz, hogy akkor nem lehet évente többször is több milliárdot elkölteni nemzeti konzultációra.

Apropó milliárdok, még egy csodás logikai bukfenc a miniszterelnöktől: Orbán szerint nonszensz, hogy a "Brüsszellel folytatott viták miatt uniós forrásokat vonjanak meg Magyarországtól." Valóban: attól, hogy valaki rosszul végzi a munkáját, sőt, bomlasztja a munkaközösséget, nem kell kirúgni a munkahelyéről, egyszerűen csak továbbra is fizetést kell adni neki az el nem végzett munkájáért.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 22., 09:55
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 Imre2015
    Imre2015
    2017. október 04., szerda 09:25
    Minden konzultácios levél mellé kellene egy bologato Jancsi figurát is mellékelni !
  2. 4 bétom
    bétom
    2017. szeptember 24., 00:07
    Fehér ház helyett Sárga ház!
  3. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 22., péntek 18:47
    Igaz.
  4. 2 rworse
    rworse
    2017. szeptember 22., péntek 18:00
    1

    Nem. Az igazi különbség a kiszámlázott és a költségvetésből kiáramlott összeg között van.
  5. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 22., péntek 14:12
    Orbán Viktor abból indul ki, hogy a magyar a világ legokosabb népe, okosabb, mint a cirkuszi állatok, hiszen a magyarokat már kérdezni sem kell, anélkül is bólogatni fognak.
    Ami miatt mégis szükség lehet a nemzeti konzultációs levelekre, az az a különbség, ami a nyomdász munkadíjának, meg a papír és a festék árának plusz a kézbesítésnek az összege, illetve a kiszámlázott összeg között van.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villámnarancs

Belecsapunk.

Villámnarancs
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk