Magyarországon 1995 óta hagyomány, hogy a Világ Igaza magyar kitüntetettjeit hősies, bátor helytállásukért a Bátorságért Érdemjelben is részesítik – mondta Pintér Sándor október 29-én, amikor az izraeli nagykövettel együtt átadta a kitüntetéseket.
Tavaly az egyik posztumusz díjazott fia nem volt hajlandó átvenni Pintértől az érdemjelet, sőt a ceremónián egy tiltakozó szöveget is fel akart olvasni, de a hangtechnikusok lekeverték. Karsai László mai cikke szerint idén is volt olyan, aki nem fogadta el Pintértől a kitüntetést.
| ||
A történész ugyanitt figyelmeztet Pintér durva csúsztatására. A belügyminiszter ugyanis azt mondta: „A német nácik által megszállt Magyarország 1944-ben tanúsított tétlensége, majd a nyilas kormány idején tanúsított magatartása elfogadhatatlan.” Ez Karsai – és a józan ész – szerint azt jelenti, hogy „Magyarország Pintér belügyminiszter szerint csak 1944. október 15-e, vagyis a nyilas hatalomátvétel után kezdett elfogadhatatlan magatartást tanúsítani”. Addig csupán tétlenkedett.
Nos, erre hadd ne mondjunk semmit, inkább átadnánk a szót Randolph L. Brahamnek, a magyar holokauszt legnagyobb tekintélyű kutatójának, akivel akkor készítettünk interjút, amikor 2011-ben a budapesti Holokauszt Emlékközpontban átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, és felavatta a róla elnevezett Tékát és Információs Központot. Ezt mondta az 1944. október 15. előtti, tétlenségben töltött időszakról:
1944-ben a nyilaskeresztesek, a szélsőjobboldal térnyerése nem a semmiből történt; a két évtizedes, szisztematikus antiszemita propaganda terméke volt. Az 1919-es ellenforradalom után és a Horthy-éra alatt az antiszemitizmus egyre erősebben, egyre koncentráltabban volt jelen mind a kultúrában, mind az oktatásban, és szerves részévé vált a politikai ethosznak is. A zsidótörvények elfogadásával kezdődően a magyarok többségét szisztematikusan mérgezték az antiszemitizmussal, és a már korábban létező antijudaista propagandát a nácik rasszista elemekkel egészítették ki. Való igaz, amikor Eichmann a csapatával bevonult, „kellemes” meglepetésként érte az a buzgóság, elhivatottság és gyorsaság, amellyel a Sztójay-kormány egyes – mind Horthy által, alkotmányos módon kinevezett – operatív vezetői végrehajtották az "Endlösung" parancsait. Sietniük kellett, tudták, hogy a szovjetek hamarosan elérik a román határt. Október 15-ig mindezt a központi kormány igazgatta, megvalósítását pedig a hivatásos állami szervek állami politika alapján hajtották végre. Törvénnyé emelték a zsidók kirablását – így sokakat az is motivált a zsidók elhurcolásában, hogy rátegyék a kezüket a tehetős zsidó üzletemberek gyáraira, vállalataira.
Lehet persze legyinteni a kormány folyamatos történelemhamisítására, és úgy tűnik, egyre többen legyintenek is. Pedig a múlt kormányzati átírása sokkal veszélyesebb, mint a náci hőzöngés. Hadd idézzünk még egy kicsit Brahamtől:
Egyáltalán nem aggaszt a szélsőségesek, a holokauszttagadók vagy az azt meghamisítani igyekvők jelenléte: ők idővel így is, úgy is a történelem szemétdombján végzik. A többséget képviselő, mérsékeltnek mutatkozó politikusok aggasztanak inkább, akik szívük mélyén pontosan tudják, mit tettek elődeik a magyarországi zsidósággal – mégsem hajlandók nyíltan és bátran vállalni a magyar állam szerepét a zsidók elleni hadjáratban, és ekként hallgatásukkal mossák tisztára a magyar történelem fekete napjait.
