Pofánk leszakad: Hegedüs Zsuzsa tényleg azt bírta mondani, hogy Magyarországon már nincs gyermekéhezés

  • narancs.hu
  • 2017. június 15.

Villámnarancs

A fekete Audikat igen kedvelő főtanácsadó hipp-hopp megoldotta ezt a problémát is.

Interjút adott a Heti Válasznak az asszony, aki már évekkel ezelőtt tudta, hogyan kell úri módon kiszállni egy Audi A6-osból a szegénységgel küzdő településen. A beszélgetésből kiderül, hogy Hegedüs Zsuzsa egyáltalán nem tűnt el, ahogy ezt nemrég híresztelték, sőt, nagyon is büszke az eredményeire, mivel szerinte az ő ötleteivel sikerült megállítani a szegények leszakadását. Már nincs is gyermekéhezés, ha pedig mégis úgy tűnne a számok alapján (az Eurostat adatai alapján márpedig így tűnik), hogy van, akkor arról a Nyugatra szabott kritériumok tehetnek. Hegedüs, akinek még 2014-ben világítottuk át az alapítványát, azt mondja, még mindig támogatja Orbán Viktort, de a CEU és Paks 2 ügyében nem értenek egyet.

Kiszáll a kocsiból

Kiszáll a kocsiból

Fotó: MTI/Vajda János

Ám ez nem is fontos, hiszen mind a közmunkaprogram, mind a minimálbér emelése Orbán főtanácsadójának nevéhez fűződik, akiről most már nyugodtan el lehet mondani, hogy egyszerűen nincs olyan probléma, amit ne tudna megoldani.

Figyelmébe ajánljuk