Remélik, hogy Botka László hajlandó lesz részt venni egy baloldali előválasztáson

  • narancs.hu
  • 2017. január 22.

Villámnarancs

Hozz magaddal egymillió embert, s röpül a kormány!

Ez a hétvége sem telt el pártkongresszus nélkül, legutóbb az LMP tartott tisztújítást, most a szakadárjai: a Szabó Tímea társelnök, Karácsony Gergely zuglói polgármester és Jávor Benedek EP-képviselő fémjelezte Párbeszéd.

A tisztújítást követő sajtótájékoztatón Szabó Tímea mondott néhány olyan dolgot, amelyből messzemenő következtetéseket vonhatunk a baloldal közeles és középtávú magyarországi esélyeire nézve. Eszerint a Párbeszédnek lesz miniszterelnök-jelöltje, s mind a 106 képviselői helyre is talál jelölteket, ugyanakkor a párt az ellenzéki összefogásban hisz. Továbbá hisznek abban, hogy sikerül létrehozniuk egy a „választókat bevonó, értelmes ellenzéki együttműködést”, ennek hiányában azonban önállóan is készek megmérettetni magukat a 2018-as választáson.

Szabó Tímea még megjegyezte, hogy remélik, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is hajlandó lesz részt venni egy előválasztási folyamatban. Bíznak abban is, hogy az előválasztásról a következő hetekben meg tudnak állapodni az érintett pártok.

A remény hal meg utoljára, alig várjuk az előválasztáson kikristályosodó baloldali összefogást az Orbán-rezsim felszámolására. De leginkább azt várjuk, hogy mikor és honnan lép elő az az egymillió ember, akire a Párbeszéd szerint elengedhetetlenül szükség van a kormányváltáshoz.

„A Párbeszéd szerint kizárólag egymillió új szavazó bevonásával lehet leváltani a jelenlegi kormányt, az állampolgárok politikai aktivizálásának növeléséhez pedig elengedhetetlen egy ellenzéki előválasztás lebonyolítása.”

Hát igen, egy jó kis előválasztás bizonyára megmozgatja a népeket. És ha nem mozgatja?

Figyelmébe ajánljuk