Schmidt Mária sorosozás közben rántotta le a leplet Orbánék „lenini” taktikájáról

  • narancs.hu
  • 2017. április 17.

Villámnarancs

A miniszterelnök házi történésze önként felszállt a hülyeségvonatra, s az ablakából a Fideszre borította a bilit.

Schmidt Mária vasárnap közölte esettanulmányát arról, hogy szerinte mekkora veszélyt jelent Magyarországra és a világra Soros György. A Látószög blogon megjelent elmélkedés tényleg arról szól, hogy ha a Sátánnak lenne földi helytartója, akkor biztosan Soros lenne az. A történész állítja: az amerikai milliárdos a saját pénzügyi helyzetéhez képest viszonylag kevés forrásból mozgósít tömegeket, és menekültekkel, „barna emberekkel” tenné tönkre Európát csak azért, hogy a pénzügyi érdekeit érvényesítse.

Arról is értekezik Schmidt, hogy szerinte hogyan működik az a médiabirodalom, amelyet „Soros György épített ki”. Szó szerint idézzük: „Vedd meg tehát a helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket, nevezd őket is függetleneknek, és fizesd meg őket azért, hogy az általad meghatározott célokért dolgozzanak. Díjazd és sztárold őket is. A Soros pénzzel kitömött médiumok arról ismerszenek meg, határon innen és túl, hogy a régi lenini taktikát követve mindig személyre támadnak. Sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái”.

Ha nem tudnánk, hogy Schmidt nemrég vette meg a Figyelőt, majd a hetilapot egy karlendítéssel silányította a kormánypropaganda újabb szócsövévé, még azt is hihetnénk, hogy a történész csak egy eltévedt utas a sötétség labirintusában. Így viszont nyilvánvaló, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szándékosan hazudik azért, hogy benyaljon a főnökének, aki a strómanjai és alattvalói segítségével az utóbbi években, „a régi lenini taktikát követve” felvásároltatta a „helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket”, amelyek „sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái”. Hogy ez mennyire van így, elég csak követni a 888, a Ripost, az Origo és a Magyar Idők összehangolt, kritikán aluli megnyilvánulásait.

Figyelmébe ajánljuk