Semjén Zsolt kalifátust vizionál, Kövér László a Soros-tervtől félti értékeinket

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. okt. 24., 20:30
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Íme, két magvas felszólalás a nemzeti konzultációs fórumokról.

„A történelmi tapasztalat arra kötelez bennünket, hogy Magyarország soha többet nem eshet el, nem eshet el az iszlám hódítás által, és nem engedhetjük meg, hogy belülről foglalják el Magyarországot” – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Zalaegerszegen, a nemzeti konzultációról tartott lakossági fórum előtt.

Szerinte, ami most az Európai Unióban történik, kísértetiesen hasonlít arra, ahogy 1541-ben az iszlámhitűek mint „városnézők” elfoglalták Buda várát, mivel „most éppen migránsként foglalják el belülről Európát”. Elmondta, nem szeretné, hogy a gyermekei és az unokái „a saría árnyékában éljenek, márpedig ahol tömegesen megjelenik az iszlám, ott előbb-utóbb követelni fogják az iszlám jog bevezetését, nemcsak a muszlimokra, hanem mindenkire, aki az adott területen lakik. Azt akarjuk, hogy Szent István országa ne legyen kalifátus”.

Kövér László egy püspökladányi nemzeti konzultációs fórumon pedig ezt mondta: „Van mit megvédenünk.” Az Országgyűlés elnöke reméli, hogy „van annyi tartás, tartalék, önbecsülés (bennünk), hogy a demokrácia kereti között kiállunk a magunk érdekeiért, és megvédjük eredményeinket a Soros-terv jelentette veszélyekkel szemben”.

(MTI)


szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. okt. 24., 20:30
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5 Kovacs
    Kovacs
    2017. október 25., szerda 13:54
    Saría, kalifátus, inkvizíció, törzsszövetkezet...idegen kultúrák...paralel társadalmak...
    Egyelőre arról van szó, hogy az embertelenség mentegetésére készülnek különböző teóriák. A fantázia úgy látszik kimeríthetetlen. Minden oldalról.
    A felelősség alól nem lehet elbújni vizionálgatva ezt meg azt. Ezt valahogy nem kéne elfelejteni.
    Mert úgy néz ki, hogy fogalmunk sincs semmiről.
  2. 4 rworse
    rworse
    2017. október 25., szerda 08:42
    Én se akarom, hogy az unokáink a saria árnyékában éljenek. De a spanyol inkvizíció árnyékában se.
  3. 3 szegedi789
    szegedi789
    2017. október 24., kedd 22:56
    T.képpen ,

    én már várom, a fenébe is a politikai kommunikációs perverzitásomat ,

    a következő Soros-plakátszériát, rajta Dzsordzsi bin Ladennel és Jumurdzsákkal. Akkor már mondhatjuk, szerintem, hogy mindent, vagy megközelítően mindent láttunk ebből a politikai agyzabálásból.

  4. 2 Kovacs
    Kovacs
    2017. október 24., kedd 22:11
    De hiszen itt alakul belterjesen egy kalifátus. Kompletten.
  5. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 24., kedd 21:08

    Jól tette az Úristen, hogy nem engedte kijutni a magyar válogatottat a 2018-as vébére, mert ott könnyen összekerülhettünk volna valamelyik muszlim országgal, és hát mindenki tudja, hogy az ilyen néger, meg zsidó meccseken nem a FIFA-szabályok az érvényesek, hanem a saría. Például, ha egy arab gólt rúg, az kettőnek számít, de ha a magyarok rúgnak gólt, a bíró rögtön kiszúrja a gólszerző szemét, és ha még egy gólt rúgnak, akkor a bíró felrobbantja a csapat buszát, és megissza az összes szódavizet. És abban a stadionban, ahol muszlim csapat játszik, tilos alkoholt inni, téboly, az is elég nagy hülye volt, aki az afrikaiakat megtanította focizni. A legjobb lenne mindent visszacsinálni, de teljesen. Például a pesti Kossuth téren is, miért az 1944-es állapotot állították vissza, miért nem inkább a honfoglalás korit, amikor még nem voltak itt külföldiek, és mindenhol csak magyarok éltek, Burgenlandtól Brassóig.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villámnarancs

Belecsapunk.

Villámnarancs
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk