Simicska: Minden botnak van vége, Orbán hatalmának is vége lesz

  • narancs.hu
  • 2016. november 27.

Villámnarancs

Debreczeni József könyvet írt Simicska Lajosról.

Debreczeni József exképviselő, DK-s politikus, polgári foglalkozását tekintve közíró immár ötödik portrékönyvét mutatja be a jövő héten, tudtuk meg a Vasárnapi Hírekből.

Antall József, Orbán Viktor (2×), illetve Gyurcsány Ferenc után most Simicska Lajos került sorra, melynek kapcsán a szerző interjút is adott a lapnak.

A beszélgetésből pedig az Orbán Viktor közeli bukásába vetett mélységes hit hangjait kellett kiolvasnunk. Debreczeni még azt sem zárja ki, hogy a G-nap után bánatában demokratává lett Lajosnak is része lesz az uzurpátor elkergetésében. Bár még ma is úgy látja, hogy Orbán egyetlen politikai ellenfele Gyurcsány Ferenc.

Debreczeni szerint viszont Simicskának megvan a kellő tudása ahhoz, hogy ártson a miniszterelnöknek, ezért még mindig élvez egy bizonyos védettséget. Mi ezt inkább úgy mondanánk, hogy lopni már nem hagyják, de még életben van. De bárhogy is lesz, a portrékötet írója úgy látja, hogy 2018-ban eljöhet a végjáték.

A napokban megjelenő könyvvel felvértezve tényleg már csak egy kérdés marad tisztázatlan: kinek?

Figyelmébe ajánljuk