Szél Bernadett parádés érvelése: náluk aztán biztosan nincs Fidesz-ügynök, mert nagyon erős az immunrendszerük

  • narancs.hu
  • 2018. június 8.

Villámnarancs

Így már világos.

Interjút adott a Népszavának Szél Bernadett, a cikket itt lehet elolvasni, mi most csak két részletet emelnénk ki a beszélgetésből.

Azzal kapcsolatban, hogy volt-e olyan fideszes politikus, akit nem támadhattak a kampányban, az LMP társelnöke az mondta, ilyen nem volt, meg szerinte „amúgy sem az a párt vagyunk, aki visszafogná a kritikai megjegyzéseit bárki irányába”.

Amikor megkérdezték, hogy hány Fidesz-ügynök van az LMP-ben, Szél az alábbi választ adta:

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy akár egyetlen is legyen, a párt immunrendszere nagyon erős. Hozzáteszem, nem egyszerű belépni sem, ugyanis, ha valaki bekerül, súlyos döntéseket hozhat. Engem is hosszú ideig »vizsgáltak« anno.”

Hadházy Ákos volt társelnök korábban arról beszélt, hogy a Fidesz–KDNP minden ellenzéki pártba beférkőzött, és ez alól az LMP sem kivétel. Az interjúban erre is rákérdeztek, mire Szél azt mondta, Hadházy neki azt mondta, „ő nem állította azt, hogy vannak beépített emberek a pártban. Nem akarom sem a médiát, sem a volt társelnököt hibáztatni, valószínűleg félreértés történt. Egy tény van: itt egy Fidesz-ügynök sincs”.

Ugyanakkor Hadházy még egy május eleji videóinterjúban is arról beszélt, hogy az LMP-frakcióban is vannak olyanok, akik úgy politizálnak, hogy az a Fidesznek kedvezzen.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

Figyelmébe ajánljuk