Tarlós kénytelen kirúgni a civilek likvidálásáról beszélő főtanácsadóját, mert nem bírja ki migránsozás nélkül

  • narancs.hu
  • 2017. november 6.

Villámnarancs

Földi László másfelé kacsingat.

Az nem volt elég Tarlós Istvánnak, hogy október elején főtanácsadója lényegében arról beszélt mint biztonságpolitikai szakértő az Echo tévén, hogy a menekülteket segítő civileket ki kell végezni, fizikailag meg kell semmisíteni, hiszen háború van. Mert bár emiatt kapta a nyilatkozatoktól való eltiltást, a főpolgármester úgy kommentálta mindezt, hogy „Földi László rossz időben használt egy rossz kifejezést”.

Hát, úgy tűnik, Földi csak nem tudta kordában tartani szereplési és közlési vágyát, mert interjút adottMagyar Időknek. Migránsozhatnékja volt; az interjúban újra arról beszélt, hogy véleménye szerint kik hálózzák be a világot.

Egyben üzent is Tarlósnak, hogy az interjú lenne a felmondólevele.

A Városháza közleménye szerint Tarlós István nem tehet mást, mint megválik főtanácsadójától. „A történtek után nem maradt választási lehetőségem. Földi Lászlóval megegyeztem, hogy 2017. november 30-ával munkaviszonya a Városházán megszűnik.”

Aligha kell aggódni Földi megélhetése miatt, van feladat a Fideszen belül, szükség van rá.

Figyelmébe ajánljuk