Tuzson Bence szerint az áprilisi választáson „akár száz évre is eldőlhet” az ország sorsa

  • narancs.hu
  • 2018. január 12.

Villámnarancs

És hogy miről szól majd a voksolás? Soros!

„Sorfordító választás lesz április 8-án, arról kell dönteni, hogy áll-e a kerítés vagy sem, akár száz évre eldőlhet Magyarország sorsa” – mondta pénteken reggel a királyi tévében Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A politikus ezt még megfejelte azzal, hogy szerinte „a Soros-féle erők megpróbálják keresztülerőltetni a kötelező kvóták rendszerét, ezt nem szabad engedni, erről szól az áprilisi parlamenti választás Magyarországon”.

Miután tehát megtudtuk, miről szól a választás, milyen nagy kérdésekről is kell dönteni, és megvolt a kötelező sorosozás is, Tuzson Bence kommentálta azt is, hogy hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba (IM) arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt.

Tuzson szerint „az EU tagállamai közül egyedül Málta hajtotta végre a kvótadöntést, például Ausztria csak 1,8 százalékban, Szlovákia 1 százalékban, mégis csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indítottak kötelezettségszegési eljárást”. Amiben persze tovább vívjuk harcunkat, hiszen a kormány kiáll álláspontja mellett, miszerint „a megoldás nem a kvóta, hanem a határok megerősítése, a problémákat pedig ott kell kezelni, ahol keletkeznek”.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk