Vona ötéves szövegéről kérdezett a Századvég

  • narancs.hu
  • 2018. február 9.

Villámnarancs

Mi lenne, ha egyszer Orbán régi beszédét monitoroznák?

„Nagy port kavart a hazai politikai életben egy, a Mandiner.hu birtokába jutott 2013-as felvétel, melyen Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, török nyelven tesz hitet Allah mellett egy törökországi rendezvényen. A Jobbik elnökének nem ez volt az egyetlen muszlimbarát megnyilvánulása, Vona Gábor más fórumokon is hangot adott az iszlám iránti szimpátiájának. A Századvég közvélemény-kutatása a pártelnök Allahhal kapcsolatos megnyilvánulásának megítélését vizsgálta a magyar választók körében” – olvashatjuk a Századvég Csoport honlapján, de ahhoz azért nem kell jóstehetség, hogy e közvélemény-kutatás eredménye a többség számára meglepetést tartogasson. Nos, a Századvég is arra jutott, hogy „a véleménnyel rendelkező válaszadók több mint háromnegyede (78 százaléka) elutasítja Vona Gábor mondatait, 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy elfogadja”.

false

 

Fotó: MTI – Kovács Attila

Megáll az ész.

De azon még inkább, hogy ebből a műbalhéból országos hír lett, közölte az MTI, és minden bizonnyal tele lesz vele a lakájmédia is.

Mint ahogy azzal is tele lenne, ha egy független közvélemény-kutató Orbán Viktor évekkel ezelőtti szövegelését monitorozná. Annyi lenne csupán a különbség, hogy azt nem hírnek, hanem aljas manipulációnak neveznék.

Figyelmébe ajánljuk