Száguldás, Ikarus, de semmi szerelem – Nők a volán mögött

  • -legát-
  • 2016. február 20.

Villamos, szék

Amikor létszámcsökkentésre készül a BKV, és 1 százalékos béremelést próbálnak keresztülverni, nem könnyű elképzelni, hogy 30-40 évvel ezelőtt épp fordítva volt minden. Lasszóval kellett fogni a buszvezetőket, sőt a buszvezetőnőket.

A hetvenes évek elejére a buszvezetőhiány mindennapossá vált a BKV-nál, s mivel a lasszó nem segített, más lehetőségek után kellett néznie a vállalat vezetésének. Az anyagi ösztönzés jobb ötletnek bizonyult. Az 1973-ban bevezetett forgalmi juttatásnak (10 ezer forint évente), illetve a jelentős túlórapénznek köszönhetően a sofőrök keresete valóban nagyon magasra szökött. Ha valaki a hetvenes-nyolcvanas években járművezetőnek (különösen buszosnak) jelentkezett a BKV-hoz és felvették, nemhogy biztonságban érezhette magát, de néhány év alatt – persze a korabeli mércével – jómódúvá is válhatott. Igaz, nem könnyen. „Volt az éves forgalmi juttatás, a különböző pótlékok, meg nyugdíjkorkedvezmény is, de a többséggel ellentétben mi meg is dolgoztunk ezért a pénzért – mesélte egy nyugdíjas sofőr. – Nehogy azt higgye, hogy ez akkoriban annyira vonzó volt, hogy tömegeket mozgatott volna meg. Hajnalban keltem, volt olyan hónapom, hogy 230 órát dolgoztam, és összesen egy szabadnapom volt. De anyagilag csak így érte meg. Az is igaz, hogy sokan belerokkantak, rámentek idegileg.”

false

 

Fotó: BKV-archívum

 

Így aztán nem csoda, hogy a nagy-nagy létszámhiányban 1978-tól immár nőket is felvettek buszosnak. Igaz, hogy hölgyek egyszer már – az ötvenes évek elején – bizonyíthattak, amikor a háború miatt kevesebb férfi volt, de miután ismét megfelelő számban jelentkeztek az urak, számukra túl nehéznek nyilváníttatott ez a munkakör. A hetvenes években azonban fordult a kocka, és a fenti okok miatt úgy döntöttek, hogy ismét zöld utat kapnak a nők.

1979 januárjában, miként arról a BKV üzemi lapja, a Budapesti Közlekedési Hírlap is beszámolt, még ünnepséget is rendeztek a jeles alkalomból. „Fontos, nevezetes esemény játszódott le hétfőn a  vállalat életében. Január 8-án tizennégy női buszvezető – volt trolibuszvezetők – állt munkába, valamennyien 260-as szólókocsikat vezetnek. Februártól a 20 napos munkamódszer-átadó és a végső, házi vizsga után, immár önállóan. Öten kerültek a Kilián üzemegységbe, hárman a Récseibe, ketten Cinkotára, egy-egy autóbuszvezető-nő dolgozik ezentúl a Fürst és a Mező üzemegységben. Ketten, Nagy Árpádné és Tóth Jánosné az Óbuda üzemegységet választották. Az üzemegység gazdasági, politikai és társadalmi vezetői őket köszöntötték 8-án reggel, munkába állásuk alkalmából. A közvetlen, hangulatos ünnepségen – amelyhez hasonlóról a többi üzemegységben sem feledkeztek meg – az új munkatársakkal megbeszélték a beosztást, tanácsokkal és jókívánságokkal látták el őket” – írta a lap, de talán mondanunk sem kell, hogy az újságíró a hölgyek helyett a főnököt szólította meg.

„– Mit vár az új kollégáktól? – kérdeztük Horváth Árpád üzemegység-vezetőt.

  • – Csak annyit, hogy ugyanolyan jó járművezetők legyenek, mint a férfiak – válaszolta. – Ezenkívül remélem, hogy jobban megszilárdítják a munkafegyelmet a vonalbrigádban. Az eddigi tapasztalataim szerint a nők jelenléte minden munkahelyen így hat.”

Sajnos, arról nincsenek információink, hogy a buszvezetőnőknek sikerült-e megszilárdítani a munkafegyelmet, ám az biztos, hogy munkájuk színvonala semmivel sem maradt el a férfiaké mögött.

Figyelmébe ajánljuk