Villamos, szék

Villamossal a börtönbe! – A kommunistáknak nem hiányzott a rabomobil

szerző
Zsigmond Gábor
publikálva
2015. okt. 03., 12:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Tanácsköztársaság idején könnyen előfordulhatott, hogy a villamos gyűjtőtáborba vitte utasait. Így járt a népszerű író, Herczeg Ferenc is.

„Volt Nobel-díjra felterjesztett írófejedelem, Európa-szerte ünnepelt színpadi szerző és örökös díszelnök, ám sokan már életében őskövületnek ítélték, s halálát mindössze rövid hír tudatta a hazai közönséggel. Noha maga Mikszáth szánta utódjául, s tán nem is csak az Adria Biztosító Társulat igazgatótanácsi tagságában” – írtuk korábban Herczeg Ferencről (1863–1954), ám hosszú életének legabszurdabb pillanata mégis az lehetett, amikor villamossal vitték a gyűjtőfogházba, leginkább azért, mert Tisza István barátja volt, sőt a háború alatt még berlini politikai megbízott. Mivel akkoriban kevesebb is elég volt ahhoz, hogy valakit  „ellenforradalmárnak” minősítsenek, egyáltalán nem meglepő, hogy 1919 áprilisán, éppen húsvét vasárnapján, fél évvel Tisza meggyilkolása és valamivel éjfél előtt fekete bőrkabátos, revolveres fickók keresték fel otthonában, a Lenin-fiúk. Előbb a Markó utcába vitték, ahol egy sor szmokingos, piros papucsos arisztokratával és nagybankárral zárták össze, ám az „ úri zárkát” már másnap el kellett hagynia. „Kimentem a folyosóra, ahol már vagy húsz túsz várakozott. Hosszú ácsorgás, majd szuronyos elvtársak komplikált hadműveletei után fegyveres négyszög közé fogtak minket, és kivezettek az utcára, ahol villamoskocsik vártak reánk. Olyan vigyázva bántak velünk, mintha nem is megszeppent burzsujok, hanem núbiai párducok volnánk. A villamoskocsi a kőbányai gyűjtőfogházba szállított minket – emlékezett vissza később az író, hozzátéve: – Velünk párhuzamosan fekete luxusautó szaladt az úton, benne az a bizonyos elvtárs, aki a túszok szállítását vezényelte.”  Magánzárkába került, ám annyira nem bánhattak vele mostohán, hiszen a fegyházi könyvtárban saját könyveit is megtalálta, a sétán pedig néhány lelkes olvasója köszöntötte. Herczeg számára egyébként nem volt ismeretlen a börtönélet, sőt első komolyabb művét (Fenn és lenn) a váci fegyházban írta 1887-ben, miután kardpárbajban megölt egy katonatisztet, és ezért négy hónapot kapott.

false

 

1919-ben már két hét után kiengedték. Ez írta szabadulásáról: „Szerdán éjjel azzal keltett fel az őr, hogy kövessem az irodába, szabadlábra fognak helyezni. Szerettem volna reggelig maradni, éjnek évadján mit is kezd az ember Kőbányán? Csakhogy ez lehetetlen volt, újabb túszszállítmány érkezett, és kellett a hely. Az irodában László Jenő trónolt, a forradalmi törvényszékek politikai főmegbízottja. Előbb Az Est kiadóhivatali tisztviselője volt; a diktatúra alkonyán fel fogják akasztani. Tudtomra adta, hogy szabad vagyok, és hozzátette: ezt Kunfi népbiztos fáradozásának köszönhetem. Meglepő fordulat! Én ugyan a letartóztatásom után rögtön írtam Kunfinak, akit személyesen nem ismertem, a levelem azonban nem volt olyan hangú, hogy attól valami kedvező fordulatot várhattam volna. Tulajdonképpen azért írtam, hogy könnyítsek a mérgemen. Azt kérdeztem a népbiztostól: a sokat emlegetett proletárkultúrát óhajtja-e szolgálni azzal, hogy kalitkában tartja az írókat, mint a mátyásmadarakat?”

Irány Kőbánya!

Irány Kőbánya!

Fotó: fortepan.hu

 

Herczeg arról ugyan nem emlékezik meg, hogy az „újabb túszszállítmány” mivel érkezett, ám alapos a gyanúnk, hogy őket is villamossal vitték Kőbányára. Ami egyébként nem is volt olyan különös. A teherautók, buszok java üzemképtelen volt, a lovak és lovas kocsik a fronton rekedtek, odavesztek vagy hazafelé elkötötték őket, a fekete luxusautó meg másra kellett. 1919-ben tulajdonképpen a villamos szinte egyedül jelentette a közlekedést Pesten.

Ezért aztán nem csoda, hogy a Tanácsköztársaság idején kiemelten foglalkoztak velük. Ha kellett – mint láthattuk – rabokat szállítottak velük, de azt is előírták, hogy „a proletár állam a meglévő kocsikat azoknak akarja biztosítani, akik hivatásuk teljesítésében, múlhatatlanul sürgős és fontos utak megtételére használják a közlekedési eszközöket”. Aki viszont bliccelni próbált, simán kaphatott hat hónapnyi kényszermunkát! Erről rendeletet is hoztak, így a „közlekedési mozgó őrségek minden további figyelmeztetés nélkül” intézkedhettek. Ezt Jancsik Ferenc a Vörösőr Hadosztály Budapesti kerületi Parancsnoksága nevében hirdette ki 1919. július 15-én. Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy a lógóst ugyanazzal a járattal vitték-e a fogdába, amelyen utazott, vagy meg kellett-e várnia a börtönjáratot?

szerző
Zsigmond Gábor
publikálva
2015. okt. 03., 12:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villamos, szék

fejezetek a budapesti tömegközlekedés nyomorúságos évtizedeiből

Villamos, szék
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk